Erdély, a megnevezhetetlen erő – II. rész

Tegnap megírtam erdélyi utazásunk első néhány élményét. A tordai rokonoknál jártunk, akiknél gondoskodó nyugalom ölelt körül bennünket.

Az utazásunk során elmentünk a bözödi tározóhoz is. Ennek hosszú története van. A völgyzáró gát építését 1977-ben kezdték el és 1985-1989 között - elzárva a Küsmod-patakot - teljesen feltöltötték a mintegy 157 hektárnyi területet, köztük a 180 házszámból, és 157 családból álló Bözödújfalut. Hogy milyen célból épült a gát, azt a mai napig nem tudni biztosra.

Egyesek szerint csupán Ceausescu aljas tervének egy része valósult meg, mások szerint a kommunista vezetők így próbáltak meg eltávolítani innen egy vallásos közösséget, megint csak mások úgy tartják, hogy a terület túlságosan vizenyős és árvízveszélyes volt, ezért vált szükségessé a feltöltése. A hivatalos okmányokban is az utóbbi verzió szerepel... A tavat árvízvédelmi célokra hozták létre...

Kezdetben a falu lakóinak nagy része is a gát építésén dolgozott, de amint megtudták, hogy otthonuk víz alá fog kerülni, többé nem voltak hajlandóak részt venni a munkálatokban, ezért az állam emberei kénytelenek voltak távoli településekről hozni munkásokat. A tiltakozás hiábavaló volt, a tó feltöltése 1985-ben megkezdődött, és nem kímélve az emberek otthonait, a falut elnyelte a „feneketlen" mélység.

Az emberek egy része a közeli Erdőszentgyörgyön épített tömbházban talált kényszerotthonra, mások pedig mentek, amerre láttak, ki rokonokhoz, ki idegen településen, ki külföldön próbált új életet kezdeni.

Nem lehet végig menni, mert elsüllyed az autó. Ágnes asszony - 7 gyermek édesanyja - egyetlen fehér lova húzta a kocsit. Felajánlotta, hogy elvisz a templomig. B. Karcsika, a legkisebb fia elkísért bennünket és megkérdezte, van-e valami élelmünk. Sajnos csak almánk volt 6 testvérének, amibe azonnal beleharapott olyan lendülettel, amiből éreztük: ma ez az első étel, amit magához vesz, de a többit elvitte testvéreinek, bár küzdött benne az éhség és a testvéri szeretet.

Elmondta, hogy minden nap 20 km-t gyalogol, hogy eljusson az iskolába, de ez a ház az egyetlen vagyonuk, nem hagyhatják itt, bár tegnap este is megjelent a medve a szilvásban és emiatt gyakran fél. Megkérdezte, van-e testvérünk és megrökönyödve konstatálta, hogy nincs. Olyan sajnálattal szemlélt bennünket, mint ahogyan a milliárdos néz a hajléktalanra. Ilyenkor válik érthetővé, hogy a pénz nem ér semmit. Ennél sokkal többet ér, ha van kinek vinned az almáidat.

Ők a túlélőink, őrzik a helyet minden áron, és nincs, ami elrettentse ettől őket. Minden tisztelet az ÖVÉK! Elhatároztam, hogy jövőre viszek egy kerékpárt Karcsikának, hogy ne kelljen napi öt órát gyalogolnia, hogy iskolába járjon. Jó lenne még 6 ember, aki a testvéreinek is juttatna egyet-egyet, de ebben nem is merek reménykedni.

Minden szépséges látnivaló mellett az életérzés volt az, ami ismét és ismét visszacsábít. Nálam ezt sokkal jobban fejezik ki Vass Albert szavai és az elöljáróban idézett dal.

„Amikor kimondom ezt a szót, hogy "Erdély", ebben benne van minden: a szívem, a lelkem, az agysejtjeim molekulái, mindaz, ami voltam, vagyok és leszek, tulipános bölcsőmtől a kopjafáig. Véremben van. Minden írásommal, minden beszédemmel, mindig és mindenütt Erdélyért harcoltam. Azért az Erdélyért, melyről tudom, hogy már nem lehet az enyém soha, de még lehet azoké, akik ott maradtak, szenvedtek és hűséggel kitartottak minden gyötrés, megpróbáltatás ellenére is. Minden maradék erőmmel, igyekezetemmel azért küzdök még ma is, hogy Erdély újra az legyen, ami volt: három szabad nép hazája, az Isten és ember előtti egyenlőség, a tisztesség és az emberszeretet földje.”

Wass Albert

Egy biztos, ha megérjük, visszamegyünk, mert várnak!

• Bözödújfalu
• ima
• család
• otthon
• utazás
• erdély