A gömbmászóka, avagy a közösségi fórum

mászókaA gömbmászóka igazi közösségi fórum volt, minden szabadidőnket ott töltöttük. Megvoltak a leosztott helyek, kinek fent, kinek lent. Amikor eljött az idő – úgy délután fél öt körül –, mindenki ott volt, aki számított a játszótéren.

Mint egy zárt csoport, úgy működtünk: lógtunk a „szeren” fizikai és átvitt értelemben is. Mindent alaposan ki- és megbeszéltünk, amit napközben együtt átéltünk, közben pedig cserélgettük a kártyanaptárakat és tervezgettük, hogy ki mit vesz év végén a takarékbélyege árából.

Amikor nem a közösségi fórumunkon lógtunk, lélekben akkor is együtt voltunk: cseteltünk – bár kezdetlegesebb formában, mint a mai gyerekek. Apró füzetekbe írogattunk otthon, amit másnap kicseréltünk és még órák alatt elolvastunk, megválaszoltunk.

facebookA világ változik, a gyerekek nem. Szükségük van egymásra, a saját közösségi fórumukra és hogy lélekben akkor is együtt lehessenek, amikor egyedül vannak otthon, vagy már éppen rájuk oltjuk a lámpát.

A világ változik, a játszótereket szabványosítják. Már nincsenek fémmászókák – zsiráf, rakéta vagy gömbformájúak -, már nincs felpúposodott aszfalt, beton ping-pong asztal. Vannak EU-konform játszóeszközök rugalmas ütéscsillapító talajra telepítve és vannak virtuális közösségi fórumok.

Azt mondják, a Facebook veszélyes… Nem tudom. A játszótér is az volt – de túléltük, mert megtanították, hogyan kell túlélni. A napokban egy kaposvári retro-játszótér képét tettem ki a falra, eddig 116-an lájkolták.

A hozzászólók egytől-egyig szerették a „veszélyes” játszóeszközöket - Papachrisztosz Andreasz görög származású szobrászművész térplasztikáját -, szerettek oda járni és túlélték. Szerintem a gyerekeink is túlélik majd a Facebookot – csak tanítsuk meg őket okosan használni!