Képek, írások és egy életképesnek bizonyult képtelen ötlet
Nagyon messziről kezdem ezt a bejegyzést, mondhatnám hol voltam, hol nem voltam. Egy életre szóló, lehet rosszul értelmezett tapasztalatom termékéről szeretnék most írni. Nos, az a régi élmény nem volt más, mint, hogy meghozta a postás első publikációm, 3 vers honoráriumát éppen 820 forintot.
Akkoriban még senki nem számolta át euróba, vagy éppen svájci frankba a fizetést, de hogy érzékeltessem mennyit ért, elmondom, hogy aznap nálunk járt gázszerelő és a dupláját vitte el egy tizenöt perces javításért. Ebből én azt a tapasztalatot vontam le, hogy az anyagi boldogulást ne az irodalom művelésétől várjam.
Első kötetem honoráriumából még a számítógép korszak előtt, tudtam venni egy szövegszerkesztős írógépet, aztán már csak több-kevesebb saját példánnyal jutalmazták a kiadók buzgalmamat. Így lett számomra az irodalom művelése és terjesztése egyfajta misszió, önmagamtól vagy kitudja kitől kapott küldetés, melynek haszna sem anyagiakban, sem másban nem, csupán önmagában létezik.
Amikor az internet oly mértékben elterjedt, hogy úgy gondoltam csatlakoznom kell saját missziómmal ehhez a nem túl költséges közlési módhoz, létrehoztam saját oldalam, melynek azóta sok ezer olvasója akadt. Zsák a foltját megtalálta mondhatnám, hiszen a küldetés immár könnyen elérhető csatornát talált.
Ám az ember már csak olyan, ha nincs gondja elég, keres magának, így voltam ezzel én is, s kipattant fejemből az ötlet, hogy a saját közlés aktusát kiterjesztve, az internetes jelenlétet immár magasabb szintre kellene emelni. Megkerestem ezzel Bátai Sándor barátomat, s ő rögtön közölte neki is vannak hasonló szándékai, s az új lapnak rögtön névadójává vált.
Immár a Képírás internetes folyóiratnak kerestünk támogatókat, s rövidesen Kelemen Lajos is csatlakozott hozzánk, sőt irodalmi folyóirat szerkesztői tapasztalatait és kapcsolat rendszerét az ötletbe fektetve az induló időszak irányítójává és motorjává vált. Rövidesen körünkben tudhattuk Prágai Tamás is, én magam akkor is, azóta is a technikai dolgokkal foglalkozom.
S lássunk csodát, megjelent az első szám s aztán sorban a többi is. Kiváló szerzők bízták ránk írásaikat, képeiket, köszönömért, a jó ügyet támogatandó, s a dolog működni kezdett. Külső támogatóként a kezdetektől magunk mögött tudhattuk Varga Róbertet, Dr. Gáspár Ferencet és Káplán Gézát is.
A lap felnőtt, s immár a Nemzeti Kulturális Alap is támogatja, nem csak igével, vállon veregetéssel, hanem a működésre fordítható forintokkal is. Persze révbe nem értünk és soha nem is fogunk, de szerintem nem is akarunk, csak hajózunk, mert Navigare necesse est.
Kelemen Lajos közben más elfoglaltságai miatt, a szerkesztést egy ifjú kollégára Vass Norbertre bízta, ő maga már csak szerzőként van jelen a lapnál, ám a kezdetekkor szerzett érdemeit az idő nem fakítja, hanem fényesíti. Akit nem érdekelt idáig már bizonyosan nem jutott el, a többieknek azért leírom a legénység névsorát Vass Norbert, Bátai Sándor, Prágai Tamás és Imre Zsófia. A gépházban pedig én lapátolom a biteket, rendezem a pixeleket. Hajónk röpül, s mi tudjuk rajta a holnap hőse.
