Bestie Mensch, avagy a vadállati ösztönökről
Nem szívesen teszem, de muszáj írnom a pécsi brutális gyilkosságról. A különös az, hogy éppen egy olyan könyv kiadását készítem elő, amelyik nagyon is összevág ezzel a borzalmas eseménnyel. A címe: Bestie Mensch. Szabad fordításban: Vadállat az emberben. Szerzője az osztrák Thomas Müller, akit Európa legjobb kriminálpszichológusának tartanak.
Müller nemcsak szenzációs nyomozati sikereiről nevezetes, hanem arról is, hogy egyike azoknak a keveseknek, akik a nők kárára elkövetett sorozatgyilkosságok szakértői. A nyomozó e könyvében írta meg különös börtönbeszélgetéseit bestiális gyilkosokkal. Hátborzongató olvasmány. Ha minden igaz, decemberben magyarul is olvasható lesz.
Mit tudunk mi ezekről az emberi bestiákról? – teszi fel a kérdést a szerző. Mit tudunk mi olyan emberekről, akiknek a lelki életébe, ösztönvilágába mi, normális emberek, soha nem tudunk beférkőzni? Értelmes ésszel meg tudjuk-e érteni azt az embert, aki úgy tudja kiélni hatalomvágyát, hogy másokat – leginkább gyengébb nőket -, kínoz és megöl? El tudunk-e jutni oda, hogy felfogjuk, miért boldog egy ilyen szörnyeteg akkor, ha másoknak fájdalmat okoz? Ha egy embernek vadállati módon kioltja az életét?
Nem. Nem tudjuk megérteni soha. A pécsi bestiát sem. Döbbenetes olvasni, hogy ez az ember azt írja magáról, hogy „különös érdeklődése: az alvilág“. Miért az alvilág? Az ilyen kérdésekre azt szokás válaszolni, hogy "az utazás", "a horgászat", a "könyvek" vagy hasonlók. De azt, hogy az "alvilág"? Ilyet egy valóságos világban élő ember nem mond magáról. Csak olyan, aki úgy nőtt fel, hogy huszonévesen sem ismerte meg a munkát, a munkás hétköznapokat. Aki soha nem végzett a társadalom számára hasznos tevékenységet. Aki a társadalom peremén élt, amiről ő azt gondolta, hogy az a normális világ. Aki eddigi élete során csak lopott, bújkált, prostituált barátnőt tartott.
És most már gyilkolt is. Egy kigyúrt, tetovált, nem barátságos arcú alak. De ettől még nem kellene gyilkosnak lennie. Igaz, az osztrák kriminálpszichológus olyan gyilkosokkal is beszélget a könyvében, akik nem így nőttek fel, akik a „civil életükben“ másokhoz hasonlóan éltek, dolgoztak. És mégis gyilkoltak. Többen nem is egyszer, hanem sorozatban, borzalmas módszerekkel. Rejtély.
Értelmes ésszel meg tudjuk-e érteni azt az embert, aki úgy tudja kiélni hatalomvágyát, hogy másokat – leginkább gyengébb nőket -, kínoz és megöl?
A pécsi tettes fegyházban fogja letölteni elherdált életét. Mert azok közé a bestiák közé tartozik, akik egy védtelen nőt vadállati módon megkínoztak, megerőszakoltak, megfojtottak, majd testét egyszerűen elhajították. Az ő börtönévei nem segítenek szegény áldozatán.
Az elmúlt években sajnos egyre több ilyen áldozat van Magyarországon. A gyilkosaik pedig itt vannak köztünk - hívja fel a figyelmünket nagyon határozottan könyvében az osztrák nyomozó. Nem valahol távol, mindig máshol, ahogy szívesen gondoljuk. Nem, itt a közvetlen közelünkben. Ahogy Pécsett is ott volt, a majdnem belvárosban.
Nagyon rendet kellene már teremteni ebben az országban. Tudom, kivédhetetlen a gyilkos ösztön, de mégis. Normális világ-e az, ahol az ilyen esetek száma egyre nő? Normális világ-e az, ahol a pécsi gyilkost felnevelő anya minden további nélkül tovább „nevelheti“ szörnyeteg fia gyermekét? Értelmes ésszel meg lehet-e mindezt érteni?
De talán jobban tesszük, ha itt most be is fejezzük a kérdéseinket.
