Olvasónapló 2.
Igazából nem vagyok híve a magam ünneplésének, ám néha igen kellemes hozadéka is lehet egy ilyen eseménynek. Az idei László nap ilyen volt. Megkaptam ajándékba Su-La-Ce Lin-csiről szóló harmadik kötetét, a Feljegyzések Lin-csiről címűt.
Másnap madárfüttyel, vízcsobogással és napfénnyel díszített olvasótermemben azonnal nekiláttam, hogy a néhai csan buddhista szerzetes további történeteivel és bölcsességeivel megismerkedhessem. Nagy reményekkel kezdtem az olvasásba, hiszen az előző két kötet is elbűvölt, elgondolkodtatott és emellett a legjobb módon szórakoztatott is.
Mondhatom, ezúttal sem csalódtam, minden rövid történet, tanítás felüdülés volt, hűs víz a forró nyárban.
Lin-csit olvasva rájöhetünk, hogy miközben világunk látszólag óriási változásokon ment keresztül, a benne élő ember szinte semmit nem változott az eltelt 1300 évben. Lin-csi történetei a ma emberének friss tanításként értelmezhetők.
Mi is hát az a csan, vagy japán megfelelője a zen? A kérdés már önmagában is provokatív, s egy ilyen blog keretein belül bizonyosan megválaszolhatatlan. Lin-csi tanításai nem közvetítenek mást, csak egyfajta életérzést. Aki a ma divatos racionalitással közelít feléjük, az még apró morzsákat sem képes megkapni belőlük, mert a zen ott kezdődik, ahol a racionalitás véget ér.
Ám aki azt gondolja, hogy az egész csupán képzelgés, az nagyot téved, minden misztikussága ellenére a zen a leginkább föld- és emberközeli tanítás. Nem a csodákról szól, nem emleget bűnöket, sőt magát a helyest és helytelent sem különbözteti meg élesen. Egyet viszont folyamatosan próbál tudatosítani: mindenki csak önmagát válthatja meg, ebben kaphat ugyan segítséget, de a végső lépést neki kell megtennie.
Nincs méltóbb tevékenység, mint kitölteni a ránk szabott időt. Ez Lin-csi egyik alapvetése, melyet sok történettel, sokféle tanítással jár körül. Kitölteni, de hogyan - kérdezi a ma embere. A ma embere aki: „Az elfojtás állapotában hamis tudattal éli meg a világot. Nem azt látja, ami létezik: a dolgokba beleviszi a fejében lévő képet; képzetei, fantazmagóriái fényében látja őket, nem saját mivoltukban… Azzal áltatja magát, hogy a világgal van dolga, holott csupán a szavak világolnak neki.” (E. Fromm)
A csan válasza egyszerű, kitölteni az időt, ahogyan teszed ma is, munkával, pihenéssel, családdal, szerelemmel, a tea kortyolgatásával, üldögéléssel és rohanással, s mindezt látni a maga valójában.
„Nincs semmiféle tanítás! Nem is volt, és nem is lesz! Megmondtam már. Magatok vagytok, nincs semmi más! Lin-csi előtt éppúgy, mint Lin-csi után.” Ezt vágja a türelmes tanítványok és az olvasó képébe mielőtt elbocsájtja őket a mester. „Mehettek, szerzetesek, bárhová. De maradhattok is, ez már a ti dolgotok. Előbb-utóbb mindenkiből előpiszkál valamit az idő”
Felemelő és félelmetes.
Egyes zen tanítók szerint a szatorira (megvilágosodás) törekedni lehet ugyan, de erőltetni kár, mondhatnánk Lin-csivel, majd kipiszkálja belőlünk az idő, ha akarja. Ha nem akarja, akkor meg maradunk, ahogy vagyunk és töltjük az időt, s itt kapcsolódik a csan a tao-hoz, az is azt tanítja, az úton menni kell, bárhová vigyen is.
Végül jöjjön még egy utolsó idézet Lin-csitől:
Éhes vagy- hát egyél!
Álom jő rád- feküdj le!
Balgák néznek, nevetnek,
Csak a bölcsek értenek.
Ma ennyit tehettem értetek, kedves olvasóim. Ez bizony a semminél is kevesebb, de megkérdem: tettetek-e ti egy kicsit is többet ennél önmagatokért?