Rejtett nemzeti tartalékaink
Bethlen Farkast, Nógrádverőce polgármesterét vallatta egy újságírónő, tudakolni akarván, hogyan lett egykor sikeres középvállalkozó. Farkas csak ennyit mondott: az üzlet sokszor szinte az utcán, előttünk hever, csak nem vesszük észre, s nem méltóztatunk érte lehajolni.
S ő aztán tényleg nem a pártállam kegyeltje és haszonélvezője volt!
Sokat járom mostan a vidéket, s próbálom megérteni. Településről, településre, kistérségről kistérségre. Újabban a Tisza tó vagy éppen a Balaton körül. Most kezdem megérteni: az üzlet gyakran szinte tényleg az utcán hever, de nem vesszük észre, s nem méltóztatunk érte lehajolni. Pontosabban: még a jelét se látjuk meg, fel sem ismerjük.
Néhány évet eltöltöttem „befektetési bankárok között”, nemzetközi környezetben. Valamit megtanultam logikájukból. S szaglásom szerint tényleg hever üzlet az utcán. Csak mindig más kapja fel.
A tervgazdálkodás negyed százada gyökeresen becsődölt, az alulról építkezést, a fejlődés folyamatosságát korábban kiirtotta két diktatúra. S mint gyomok, vagy párás melegben lábunkon a gomba, bizony elszaporodott a csak a pénz értékét ismerő oligarchia vagy egyszerűen: maffiózó.
Vajon ki figyelt fel arra, hogy Magyarország és a magyarság és a magyar áruk Lengyelországban igen divatba jöttek, s erős a szimpátiahullám? Tegnap beszéltem a varsói magyar nagykövetség tanácsosával, ki ezt hangsúlyozottan megerősítette.
Vajon Boglár, Keszthely és Zamárdi hány lengyel turistával vonz többet? Pedig nyitott kapuk előttük, mert 1939 után megalapozták hírnevüket: a lengyel menekülteknek igazi otthont nyújtottak. S talán felismerik a - múltban megfizetett - reklám lehetőségét? Most dolgozom azon, hogy létrehozzam a lengyel történelmi vonatkozású magyar települések szövetségét. Történelmi gondolattal, de valószínűleg a hatékony gazdasági együttműködést is belekódolva. Kintről igen sok pozitív visszajelzést kaptam. Itthonról egyet!
Az Új Széchenyi Tervnek most jelentek meg újabb kiírásai számos lehetőséggel. Igaz, mindez bonyolult, nemcsak pályázatírásban. De leginkább felismerésben, megfogalmazásban. Becslésem szerint az üzleti lehetőségek 80%-a úgy úszik el mellettünk/felettünk, hogy észre sem vesszük, hogy arra járt. (Személy szerint én legalább 50%-ot elérek, melynek gyatraságáról hadd ne nyilatkozzam.)
Van ma egy borzasztó hiány! A tervgazdálkodás negyed százada gyökeresen becsődölt, az alulról építkezést, a fejlődés folyamatosságát korábban kiirtotta két diktatúra. S mint gyomok, vagy párás melegben lábunkon a gomba, bizony elszaporodott a csak a pénz értékét ismerő oligarchia vagy egyszerűen: maffiózó. Lásd: Hajógyári Sziget. Az már csak vicc, hogy ha a marxizmus alaptéziseit hatályba léptetnénk, a milliárdos egykori KISZ-titkárok lenullázódnának vagy kötélen végeznék az első fán. (Elnézést. Ez nem radikális nézet, csak a múlt felidézése.)
Külön megjegyezném, hogy nem egy KISZ-titkár vagy KISZ KB-tag volt, aki „nem szállt be a buliba”, s ma bizony szegény kenyéren él. Igaz, tisztességgel! Lehet-e olyan országban élni, melyben becstelenség teremtett vagyont (lásd: kiskirályok Károly Róbert korában), s melyben az uralmat nem az erkölcs és a nemzet sziklájára építik!? Valamennyi lehetőség most biztosan adott, de le tudunk-e hajolni a lehetőségért, s tudással, felelőséggel fel tudjuk-e emelni?
Országunknak nehéz kérdésekre kell felelni, s a legfárasztóbb, hogy ez nélkülünk nem megy!
Gondoljátok meg proletárok!