Szalicil
Vannak teljesíthetetlen küldetések, a minap kaptam egy ilyet. Szerezzek szalicilt, mert itt a befőzés ideje, és a szalicil eltűnt. Nekiláttam hát, ám azon túl, hogy kedves, fiatal és kevésbé fiatal eladó lányok, asszonyok felvilágosítottak róla, hogy a fent nevezett szert kivonták a forgalomból, sokra nem jutottam. Voltak, akik szerint egyenesen a nagy „unijó”, mások szerint csupán a magyar élelmiszer-biztonságért felelős szervek tiltották be. A lényeg összefoglalva: szalicil nincs, mert mérgező, van helyette nátrium-benzoát, ami egyes források szerint szintén káros, de korántsem annyira, mint a szalicil.
Most itt ülök, az asztalon egy csomag nátrium-benzoát és egy pohár villányi rozé. Ideális felállás egy kis világmegváltásra. Nos, én még emlékszem a HACCP rendszer bevezetésére, illetve nyugodtan mondhatom túlkapásaira. Gondolok itt például a rozsdamentes sarok burkolatokra, hiszen mi sem valószínűbb, mint hogy a teli kondért nekiütik a saroknak és onnan igen veszélyes vakolatdarabok hullnak a levesbe, hogy csak egyet említsek. Éttermek, közösségi konyhák kezdtek bele néha erőn felül, hogy megfeleljenek a nem mindig logikus és néha nem is létező elvárásoknak.
Klasszikus példám még, amikor egy kis falu országos hírű főzős rendezvényén, egy azóta általam igen megkedvelt villányi pincészet sátrában fehér műanyag pohárból gondolták megkóstoltatni velem kiváló barrikolt cuvée-jüket. Amikor tiltakoztam, a fenti rendeletre hivatkoztak, mondván, a sátorban nem tudják biztosítani az isten tudja hány fázisú mosogatást. Végül is kidumáltam belőlük egy rejtett talpas poharat, és míg a remek nedűt kortyolgattam, azon gondolkodtam, hány és hány pusztító országos járvány indult a HACCP előtt a borozókból, csoda, hogy megúsztuk élve.
Persze nem kellene itt olyan dolgokon élcelődnöm, amihez nem értek, lehet, éppen a szalicil mértéktelen használata okozta félévszázados lemaradásunkat a nyugattal szemben. Lehet. Bár én tudok olyan helyekről az óceán partján, ahol a nyilvános WC-ben nincs kézmosási lehetőség, sőt nálunk is engedélyezett a toi-toi WC-erdő kirakása megfelelő tisztálkodási lehetőség nélkül. Szóval a higiénia és a biztonság semmiképpen sem teljes, viszont bizonyosan szelektív és haszonelvű.
Vannak hát bőven rendeletek ezzel kapcsolatban. Ám azt tudhatjuk, minden rendelet annyit ér, amennyit be tudnak tartatni belőlük, mert hiába táncolnak a tyúkok az uniós négyzetméter Kánaán közepén, ha a húsuk tyúkszarosan kerül valamelyik multi polcaira, hiába a szavatossági felirat, ha a nap végén a lejártakat átcsomagolják. A polcokon futkosó egerek nem olvassák a rendeleteket, talán mert még nincs törvény a kötelező egér és patkányoktatásról.
Most a szalicilon túl csak reménykedhetünk, hogy még a mi életünkben kiürül ez az alattomos szer a magyar biomasszából és immár megtisztulva, felépíthetünk egy olyan hazát, amelyre rég várunk, s amelyet már sokszor kiérdemeltünk, de a bennünk lappangó mérgek miatt ez idáig nem volt erőnk megvalósítani.