Emlékszel? Én emlékszem!
Ez igen, ez életcél.
Nézem Jókai örökbecsűjét. Mit mond a grófnak az asztalos a postakocsi állomáson? Külhonban tanultam és most hazamegyek, és a megszerzett tudásom otthon kamatoztatom. Ez igen, ez így rendben van. Menjetek, a tudásotokat a szakmában szélesítsétek. De utána gyerünk haza.
Egy kis élettapasztalat van mögöttem, ezt most szeretném megosztani veletek. Anno - ez a hatvanas évek -, ha valaki, elhelyezkedett egy munkahelyen, lényegesen kevesebb bért kapott, mint a régi, több évtizede dolgozó. Ha valakinek több bért szerettek volna fizetni, akkor vattaembereket kellett felvenni. Örült mindenki, ha ez az ember nem járt be dolgozni, hanem táppénzre ment. Mert a munkájában semmi köszönet nem volt. Ezt hívták kerítésen belüli munkanélküliségnek.
Ha jött a betakarítás ideje, a disznóvágás, a szüret, a jóságos doktor bácsinak ment a hízott kacsa, a kóstoló és máris táppénz volt a jutalma. Mindenki fusizott, ment a közösből haza a csavar, az alkatrészek és a végtermék. Ha egy magtárosnak nem volt legalább négy hízó bikája vagy tíz sertése, ingyen takarmánya otthon, az becsületes bolond volt.
De nézzünk tovább! Ha egy kezdő fiatal szeretett volna családot alapítani, csak szülői háttérrel tehette. Egy családi ház ára kb. 200-250 ezer forint volt, a fizetés 1500 forint. Lehet számolni. Ha mégis összejött a pénze és az OTP kölcsön, és nekilátott házat építeni, akkor választhatott 3-4 típustervből, semmi önállóság és fantázia. Azt mondjátok: sok panel épült! Igaz! De az is igaz, hogy a pocsékolás fellegvára volt a rossz minőségű munka miatt. A dinnyét a vízcsapban hűtötték, órákig engedték a meleg vizet, télen is nyitott ablaknál lehetett létezni a szabályozhatatlan fűtés miatt. De ennek ára volt. A hallgatás ára.
A hazám bajban van, és vállalok érte mindent.
Ha valaki nem elégedett meg a fizetésével, akkor a hétvégeken fusizott. Így lehetett egy kis kertje, Trabantja vagy a tóparton egy összetákolt vityillója. Regényt lehetne írni a sok házikóról, ami az autópálya építéséről eltűnt anyagokból épült. Persze, nem mondanék igazat, ha nem tenném hozzá, hogy az üzemi konyhán ne kapott volna fillérekért ebédet. Az is igaz, hogy azóta sincs annyi kövér konyhás, akik nem győzték hazavinni a másoktól elvett adagot.
De az orvosok is szeretnének nyugatra menni, mert a többszörösét keresik. Ez így igaz. De ez a nép biztosította nekik a diplomát, ez az ország nevelte ki őket. Most arra nem térnék ki, hogyan lehetett bejutni az orvosira. Hogy a régi őskövületek ragaszkodnak a státusukhoz, a paraszolvenciához. Ez is igaz. De miért nem panaszkodtak akkor, amikor egy kubikos vagy vájár többet keresett egy kezdő orvosnál? Mert ott volt a hálapénz, ami után nem adózott senki. Mikor egy szegényebb ember - mert akkor is volt - csak pár száz forintot tudott adni, megjegyezték, cigarettapénzem van.
A most külföldre menő mit fog szólni ahhoz, ha az édesanyja bekerül a kórházba és nincs orvos? Fiatal barátaim, gondoljátok meg, mit tesztek. Ha az ország bajban van, mi a fontos: az egyéni érdek vagy a haza?
Nagyon tetszett a választások napján egy görög fiatalember a mondata: a hazám bajban van, és én vállalok érte mindent, még több megszorítást is.
Menjetek, tanuljatok, de a hazának szüksége van rátok!
Quidquid agis, prudenter agas et respice finem!