Káin gyermekei (Szelíd dühöngés egy elmaradt takarítás miatt)
A héten volt a nagy várostakarítási nap, amikor a lelkesebbek és a szépre, gyönyörű képességünknek a rendnek megvalósulására nem csak vágyók, de azért tenni is hajlandók nekiláttak és kitakarították a várost.
Valamikor az ősidőkben, itt nálunk, Kaposfüreden kezdődött talán ez a helyi mozgalom. Réges-régen a helyi háziorvos, kinek nevét nem írom le, mert az reklám lenne, s neki erre elismert emberként már nincs szüksége, nagyon helyesen arra gondolt, összefogná a közösséget, s ennek legjobb módja, ha tavasszal kitakarítjuk a városrészt. Ebből az első jól sikerült kezdeményezésből aztán hagyomány lett, s azóta minden tavasszal Kaposfüreden összejönnek a szelídek és takarítanak.
Ennek a szépítési hullámnak rengeteg eredménye lett, az egyik kedvencem a szökőkút és a körülötte ékeskedő apró kis park. Imádtam azt a szökőkutat, Kling József vízsugárban fürdő halaival, igazi üde színfoltja volt a városrésznek. Sajnos csak volt. Valaki vagy valakik a halakat eltörték, s a medence szárazon szomorkodik. nem tudom szándék vagy pénz hiánya okozza-e, hogy nem sikerül megjavítani. Esetleg lehet, már javítják, őszintén megmondom, nem néztem utána. Ha elkészül és újra régi szépségében csobog, úgyis észreveszem.
Itt jutunk el a címhez, hogy vajon miért van az, hogy mindig akadnak, akik képesek tönkretenni szándékosan a mások által létrehozott értékeket. Ez afféle emberi tulajdonság és nem kulturális hagyomány lehet, gondoljunk csak a Szfinxre lövöldöző keresztény katonákra, vagy a hindu templomokat leromboló muszlimokra, stb. Az emberben valahol ott búvik a rombolás ösztöne is.
A rombolásé, a felesleges agresszióé, az egymás világát, önbecsülését romboló általános társasjáték ösztönös űzőinek hajlamai ezek. Gondoljunk csak a már óvodás korban elkezdődő gonoszkodásokra, később az iskolák szívatásaira, a különböző egyenruhás szervezetek beavatási rítusaira. Ezek a meglévő hajlamok aztán a való életben a lefelé taposunk, felfelé nyalunk effektus általánossá válásában jelenik meg.
A jelenlegi társadalmi rendszer nem segít a szelídeknek. Ábel gyermekei itt ritkán rúgnak labdába. Az egész berendezkedés olyan, hogy másra ösztönöz.
Hadd induljak ki magamból! Én, aki az első tavaszi takarítások lelkes résztvevője voltam, már nem veszek részt egy ideje ilyesmiben. Ennek nem az az oka, hogy már nem szeretem a rendet vagy a szépet, hanem az, hogy azt gondolom, fizetek éppen elég adót, és ennek fejében elvárhatnám, hogy az állam, a város ezekből az adókból takarítson, javítson, rendet tegyen.
Minden tankoláskor több ezer forintot fizetek a költségvetésbe és cikkcakkban kell haladnom lassan mindenfelé, mert az utak állapota kritikán aluli. A Deseda felé vezető út mentén szemetes zsákok hevernek, és nincs, aki összeszedje, nincs, aki megkeresse, ki dobta oda. A parkolásért fizetni kell olyan helyen is, ahol az autóból kilépve vagy tócsába lép az ember, vagy száraz gödörbe és vagy kificamodik a lába, vagy víz megy a cipőjébe. Esetleg a kettő együtt. Mintha az államot, az önkormányzatokat is Káin gyermekei irányítanák.
Az adófizető állampolgárokat, köztük engem sem érdekel a költségvetés állapota. Az adófizető, aki, ha minden közterhet, áfát, szja-t, helyi adókat, vámokat, jövedéki adókat, tb-t stb áll, az nem pontos, de közelítő becslésem szerint jövedelme 80%-át valamilyen címen végül a közös kasszába kerülő elvonásra költi, méltán dühös.
Ezért nagyjából nem kap semmit, mert ha komoly baja van, kénytelen a zsebébe nyúlni, hogy jobb ellátást kapjon, ha közlekedik, tudnia kell, hogy vadásznak rá. Nem mint szabályszegőre, hanem mint potenciális pénzforrásra, hiszen az utak állapota, a közlekedés helyenkénti szervezetlensége előbb-utóbb hibára készteti azt is, aki szándékai szerint betartaná a szabályokat. Ha úgy adódik dolga, hogy egy délelőtt éppen negyedszer kénytelen parkolni a belvárosban, akkor - ha elfogyott az aprója - várhatja, hogy mikor jelenik meg a piros-zacsi kommandó és csap le rá, a bűnösre, aki ugyan több száz forintot bedobált már a kék rablóba, de nem eleget.
Engem mint a rendszerváltozás óta folyamatosan adót fizető állampolgárt nem érdekelnek az IMF-tárgyalások, teszek az Európai Unióra, én a pénzemért ugyanazt a szolgáltatást szeretném, ami a szomszédban megvan. Mert Ausztriában is keményen büntet a rendőr, de a legrosszabb út is jobb, mint nálunk a legjobb, ott is adóznak mindenért, de ha kórházba vagy orvoshoz mennek, akkor nem omló vakolat és elnyűtt székek fogadják stb.
Tehát újra leírom: sem az államadósságot, sem az éves hiányokat nem a ’90 óta folyamatosan adózó állampolgárok hozták össze. Hanem ki, kik? A kérdés jó, a válasz fájdalmas lehet ugyan, de sokáig már nem lehet várni a kimondásával.