Romantikus mese – II. rész
Az adventi koszorún leégtek a gyertyák, a karácsony is eltelt csendben. Amikor azután a február végi nagy hó is elolvadt, újra emberek jelentek meg a kápolnánál, ásóval, vésővel, fogóval. Ijedten nézte a kis templom: mi készülődik itt? Az emberek azonban most az egyik stációhoz igyekeztek. Ástak mellette, hogy meglessék alapját és kibontották a szoborfülke védőrácsát, hogy megtapinthassák domborművét.
Mint orvos a betegét, úgy vizsgálta az építész2 az építményt. Óvatosan kopogtatta a festett domborművet, míg az megadta magát és levált a falról. A szobrászművész3 forgatta a 100 éves alkotást, azután elhangzott a rettenetes diagnózis: a plasztika menthetetlen, anyaga gyenge, már nem javítható. Óvatosan újságpapírba csomagolta és műtermébe vitte.
Közben elkészült a gödör a stáció mellett és látszódott, hogy az alapozás elégtelen: a pár sor tégla kifagyott, nem csoda, hogy az építmény megsüllyedt, s hogy évtizedekkel ezelőtt egy nagy szél felborította. A műköves mester4 a kocsi platójára fektette az üres oszlopot és műhelyébe szállította.
A tizenhárom ottmaradt stáció aggódva várta mi történik, de a kápolna példája bizakodásra adott okot.
Közben a műteremben a szobrászművész az eredeti dombormű alapján újraformálta Krisztus kínszenvedésének utolsó jelenetét, melyben a jámbor férfiak és asszonyok a holttestet sírba fektetik. A műhelyben pedig eltűntek a műkőépítmény csorbái, hibái, simává javított felülete fehér színt kapott. Reggelente és esténként egy asszony5 sétált fel a kálváriára, hogy meglocsolja az új betonalapot.
Virágvasárnap utáni másnapon újra megállt a platós autó a stációk mellett. Leemelték a felújított építményt és végleges helyén talpra állították. Hófehéren ragyogott a XIV. stáció a tavaszi napsütésben, a márványtábla frissen bronzozott felirata vonzotta a tekintetet.
Szerda délutánra elkészült a dombormű színezése és patinázása, és a lenyugvó nap elsőként pillanthatta meg a helyére ragasztott alkotást. Nagycsütörtök hajnalán az építész – baráti segítséggel6 - maga fugázta körbe a képet, hogy azután délben a szobrászművész azt is lefesthesse. Nem sokkal dél után a lakatosok7 is megérkeztek, és helyére tették a feketén csillogó új díszrácsot. Felkerült az adományozó8 nevét megörökítő réztábla is. Ámulva nézte a kápolna és a tizenhárom stáció az átváltozást – így lett az utolsóból az első!
Amikor a nap a legmagasabbra hágott, megérkezett a sajtó, majd elmélyülten beszélgetve az atya9 és a polgármester10 is. A helyszínen tartott sajtótájékoztatón büszkén mutatta be a felújított kis stációoszlopot a város első embere, és kérte a médiát, hogy vigyék a jó hírt és hirdessék az adakozást, hogy a másik tizenhárom is megújulhasson adventre, a 100. születésnapra.
Az atya pedig ígéretet tett, hogy ha sikerül az összefogás és mind a tizennégy stáció elkészül, a következő húsvéti keresztutat itt, a kis kálváriatemplomnál tartja. Mosolyogva nézett össze a kápolna a stációkkal, és lelkükben már látták, ahogy sok száz ember lassú cikk-cakkban, énekelve és imádkozva vonul fel a dombtetőre.
1 "Aki ad, annak adatik!" Luk. 6:38.
2 L. Balogh Krisztina
3 Gera Katalin
4 Horváth István
5 Illés Magdi
6 Márfi Donát
7 Record Kft.
8 Szita Károly és családja
9 Neumüller Miklós
10 Szita Károly
|
A toponári kálvária XIV. stációja 230.000 Ft költségen Szita Károly és családjának adományából újult meg. A többi 13 stáció felújításához egyelőre 1.200.000 Ft felajánlás érkezett. Várjuk a további jólelkű adakozókat! |