Öreg néne hólapátja
Hull a hó, hull a hó a mesebeli tájon. És hull a hó a panelsokaságon.
A hó már az első lépcsőt éri, a sok lakó az ablakon kitekintve nézi.
Fogadnának is, ha tudnának, ki esik neki először a takarításnak.
A szorgalmasabbja telefont ragad, tárcsáz és kérdi, a hómunkások hada hol marad?
Aki dolgozni megy, kibotorkál, átbukdácsol az egyre nagyobb buckán.
Úgy gondolkozik, amíg én dolgozom, a hó nem marad, valaki majd csak lapátot ragad.
A többi visszafordul, unja már a havat, szunyókál még egyet a jó meleg paplan alatt.
Történetünk itt véget is érne, ha nem lakna a házban az öreg néne.
Vállait a nyolcvanhat nyomja, de volt már életében sokkal nagyobb gondja.
Tisztul a lépcső és a járda, ablakokból mindenki a megfelelő pillanatot várja.
Öreg néne végzett, és az ablakból most ő nézi, ahogy a sok ember a kocsiját szemléli.
Öreg, de bolond nem vagyok, mert minden autót a hó alatt hagyok.