Szita Károly: szent királyunk büszke lenne ránk!

2023. 08. 20., vasárnap, 13:17

– Hiszem, hogy Kaposvár elmúlt másfélszáz esztendeje, sőt, egész története része a Szűzanya oltalmába ajánlott ezeréves Szent István-i országnak, és szerves része az egykori királyi akaratnak is. Az óhajnak, hogy a magyarok államalkotó népként legyenek jelen a Kárpát-medencében az idők végezetéig – mondta Kossuth téri ünnepi beszédében Szita Károly polgármester.

Kaposvár vezetője az államalapítás ünnepén hangsúlyozta: a kaposváriak a legjobb szándékkal, felelősségük tudatában építik városukat, a maguk részét eddig is vállalták, és ezután is vállalni fogják. Felidézte, hogy a nádor Esterházy Pál, illetve az olyan jeles polgármesterek, mint Németh István és Kaposváry Vétek György mögött mindig ott voltak azok a kaposváriak, akik bizalmat szavaztak a kaposvári jövőnek. Akik itt éltek, itt dolgoztak, itt nevelték gyermekeiket. Akik építették és óvták a várost. 

Szita Károly úgy véli, a város polgárai büszkék lehetnek arra, amit együtt elértek. Merhettek és akarhattak is többet a puszta megmaradásnál, s erre lehetőségük van ezután is.

– Nem kérdés, hogy lehet a legjobbnak lenni, s hogy meg lehet nyerni az álmokat. Nagy munkával, erős akarattal és szívvel bizony meg lehet nyerni a jelen nagy kihívásait, és meg lehet nyerni a jövőt is – mondta.

Kaposvár polgármestere szerint nem lehet kisebb a célunk, mint hogy helytálljunk, mert a csúcsra tartunk, s oda akarjuk feljuttatni városunkat is.

 

További videóink. Ezeket látta már?