Hatalmas bulit csinált Kaczor Feri a kaposszentjakabi bográcsfesztiválon

2022. 04. 02., szombat, 19:05

Tetőfokára hágott a hangulat szombaton Kaposszentjakabon.

Szombaton rendezték meg a már hagyományossá vált szentjakabi bográcsfesztivált, ahol idén Kaczor Feri volt a sztárfellépő, mellette pedig operetténekesek szórakoztatták a közönséget.

- A rendezvény célja, hogy a nyugdíjasok is tudjanak találkozni, beszélgetni egymással, új embereket ismerhessenek meg - mondta lapunknak Zanotta Ilona, hozzátéve: hálás azért, hogy ez a program létrejöhetett a támogatóknak köszönhetően.

Az eseményen részt vett Szita Károly Kaposvár polgármestere is. A városvezető kiemelte: az ország és a város sikerei nagy mértékben köszönhetők a szépkorúaknak, hiszen a sok tanács, kérés és még a panaszkodás is mindig feladatot adott, aminek köszönhetően egyről a kettőre juthattunk. Mint mondta, az ilyen közösségek adnak erőt ahhoz, hogy mindig tovább tudjunk lépni. 

Gelencsér Attila, a térség országgyűlési képviselője is köszöntötte a résztvevőket. Szólt arról, hogy a pandémia után felemelő érzés újra részt venni ilyen rendezvényeken, és a Szentjakabi Nyugdíjas Egyesület mindig nagy lelkesedéssel szervezi meg a különböző összejöveteleket. Hozzátette, a munkájának a legjobb és legszebb része, amikor találkozhat a közösség tagjaival.