A Videoton programsorozattal ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját

2021. 11. 06., szombat, 18:15

Tartalmas napok vannak a Videoton mögött, ugyanis a gyár a héten ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját.

A Videoton már 50 éve jelen van Kaposvár életében, a jeles jubileum kapcsán pedig egész héten programokkal készültek az egykori és a jelenlegi dolgozók számára. A dolgozók és a vezetőség az ünnep alkalmából táncoltak, fát ültettek, kiállítást nyitottak a vállalat múltjáról és jelenéről, valamint fényfestéssel hívták fel a figyelmet az évfordulóra. 

A programokat pénteken egy jubileumi ünnepséggel zárták, ahol elrejtettek egy időkapszulát a gyár épülete előtt az 50 év emlékére. Az estét pedig egy látványos tűzijáték-show-val koronázták meg. 

Az Izzó utcai gyár az 1960-as évek végén elektroncső gyárnak épült, aztán később, egy váltás során az elektronika irányába kezdett el fókuszálni. A Videotonos korszakban a teljes elektronikai tevékenység Székesfehérvárra került koncentrálásra, itt Kaposváron pedig a műanyag fröccsöntés és a termékek összeszerelése erősödött meg.

A Videoton két cégben dolgozik, az egyik a Videoton Battery Technologies Kft., a másik pedig Videoton Elektro-PLAST Kft. A két cég együtt a legnagyobb ipari gyártói cégnek számítanak Kaposváron, Somogy megyében pedig a vállalatok top 100-as rangsorában általában a harmadik, negyedik helyen szerepelnek.

A vállalat minden évben képes volt a fejlődésre. Túlélték a világválságot, majd a múlt évben a koronavírus okozta nehézségekkel is megküzdöttek. Az elmúlt 25 évben a Videoton dolgozóinak a létszáma közel a négyszeresére nőtt, saját tőkéjük több mint harmincháromszorosára emelkedett, az árbevételük hatvanhétszeresére, a hozzáadott érték pedig több mint a százszorosát nőtt.