2021. 10. 23., szombat, 21:30
Az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére tartott ünnepi gálaesten idén dr. Debreczeni László orvos, szabadságharcos vehette át a Szabadságért Kaposvár Emlékérmet a Szivárvány Kultúrpalotában szombat este.
– Városunk sok-sok évvel ezelőtt díjat alapított, hogy 56 eszményei mindig a szemünk előtt lebegjenek. A legtisztább forrásból merítünk akkor, amikor szent forradalmunk hőseit hívjuk közösségünk színe elé. Így teszünk ma is – fogalmazott a díjátadó ünnepségen Szita Károly polgármester.
– Egy olyan embernek ítéltük oda a Szabadságért Kaposvár Emlékérmet, aki büszkén vállalja, hogy kaposvári gyökerei végigkísérték élete könnyebb és nehezebb időszakain. Egy olyan embert tüntetünk ma ki, aki felbecsülhetetlen értékű missziót vállalt annak érdekében, hogy a fáklyát, amely 56 fényét hirdeti, minél több fiatalnak adhassa át – emelte ki a polgármester.
A díjazottal készült portrévideót itt találja.
| Dr. Debreczeni László élete |
|
Kaposváron született 1934-ben, és kilencéves volt, amikor családjával Pécsre költözött. Mivel kitűnő eredménnyel végezte el a gimnáziumot, vizsga nélkül került be az orvosi egyetemre, ahol ötödévesen vette észre, hogy megsűrűsödik körülötte a történelem. 1956 szeptemberét mutatta a naptár, s ő egy nyilvános rendezvényen kijelentette: mind az országnak, mind az egyetemnek demokratikusan kell működnie. Október 22-én megválasztották a diákparlament elnökének; ezzel a gyűléssel kezdődött Pécsen a forradalom… Ő is azoknak a népes táborába tartozik, akik az 56-os napokban valódi katarzist éltek át. Ez az élmény egész későbbi életét beragyogta, erőt adva neki a nehéz napokban, években is – amelyekből jutott bőven, amikor megismerte a kádári börtönvilágot. De a főorvos egyúttal azon kevesekhez is tartozik, akik hatásosan és hitelesen tudják továbbadni az 56-ban gyűjtött élményanyagot, meg azt a tengernyi – és sokszor a tengervízhez hasonlóan keserű – tapasztalatot, amely a forradalom és szabadságharc utáni megtorlás során ivódott beléjük. Mert Debreczeni doktor úrban a szándék is, a tehetség is megvolt és megvan ahhoz, hogy közkinccsé tegye bölcsességgé szilárdult élettapasztalatát. Mi pedig jól tesszük, ha figyelünk rá, mert tevékenyen kivette a részét – az ő szavaival – „az egész nemzet által vívott hősies, világtörténelmet formáló, szent forradalomból”. Figyelmünkre azért is érdemes, mert huszonévesen és a sorsfordító időkre évtizedek múlva visszatekintve egyaránt meg tudta őrizni a mértéktartását. „Nem mi voltunk nagyok – mondja –, hanem a kor lelke: a szabadság.” Bár van mire büszkének lennie, hiszen az egyetemi ifjúság kovásza és szinte rohamcsapata volt a pécsi forradalomnak. „Ott voltunk az utcai tüntetéseken – idézte fel egy harmincöt évvel későbbi megemlékezés szónokaként –, farkasszemet néztünk az ÁVH-sok fegyvereivel, részt vettünk a Munkástanács és a Katonatanács tevékenységében, őrjáratoztunk a rendfenntartó Nemzetőrség soraiban, ott voltunk a forradalom ellenségei elleni akciókban, és a felfegyverzett egyetemista zászlóaljak megkísérelték a fegyveres ellenállást is a november 4-ét követő mecseki harcokban a ránk zúdult szovjet intervenciós csapatokkal és a velük visszaólálkodott muszkavezetőkkel szemben.”
Tehát nemcsak hagyta, hogy formálja őt a világ, hanem ő is formálta a világot. Mint orvostanhallgató egyike volt Pécsen a forradalmi ifjúság vezéralakjainak, egyike azoknak, akik lelkesen haladtak „a tiszta, az erőszakmentes, a vértelen, a humanizmus és a történelmi erkölcs határain belül maradó pécsi forradalmi események élvonalában”. Ezt a lelkesedést az ő esetében három és fél év börtönnel jutalmazta a huszadik század – pontosabban azok a hatalmasok, akik az idő és a társadalom urainak képzelték magukat. S akiket azóta már elmosott az idő és elzavart a társadalom… Debreczeni László 1959-ben szabadult. A fiatal medikus ötvenhatban magába szívta a reményt, amelyet másokba is át tudott plántálni, s a börtönévekben megtanulta, mi a tartás és a kitartás, amit példaként mutathatott fel honfitársainak. „Végtére is nem az a fontos, ami velünk történt, hanem ami bennünk” – írta Egy medikus barangolásai börtönországban című könyvében. A segédmunkásként, elsősegélynyújtóként, fordítóként, tolmácsként, kutatóasszisztensként a föld alatt és a föld felett töltött időkben pedig igazán megismerte az életet – az életet, amelyet mindig állhatatosan védelmezett. Végül csak harmincévesen, 1964-ben avatták orvossá. Mivel reménységgel, tartással és élettapasztalattal volt felvértezve, nem tudott vele végleg elbánni a hatalom. Kiváló gyógyító munkája és szakirodalmi tevékenysége országosan elismert bányamentő orvossá tette, s pályafutását a Baranya megyei ÁNTSZ helyettes tiszti főorvosaként fejezte be. A rendszerváltozás után Pécs város önkormányzati képviselője is volt, valamint orvostörténetet és közegészségtant adott elő az egyetem Egészségtudományi Karán. Dr. Debreczeni László élete példát ad arról, miképpen őrizheti meg valaki az emberpróbáló időkben is töretlen hitét, s maradhat nemzete, közössége szabadságáért, boldogulásáért mindig cselekvésre kész s egyúttal lelke harmóniáját megőrző ember. |
