Együtt gyűjtötték a szemetet a diákok – minden a környezetvédelemről szólt a Gyakorlóban

2021. 10. 21., csütörtök, 15:06

Az ÖkoVár Kaposvári Környezetvédelmi Egyesület interaktív környezetvédelmi programot szervezett csütörtök délelőtt a Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium tanulói számára.

A szervezet a kisebb és a nagyobb diákokat is izgalmas programokkal várta a délelőtt folyamán: az alsó tagozatos tanulók játékos módon tanulhattak a környezettudatos magatartásról, míg a felsősök környezetvédelmi konferencián vehettek részt.

Burucz Julianna, a program szakmai vezetője lapunk kérdésére elmondta, a Gyakorló idén csatlakozott a Te szedd! környezetvédelmi programhoz, aminek keretében a gyerekekkel együtt összegyűjtötték a szemetet az iskola körül. 

– Az a mottónk, hogy egy lépést tegyünk meg mindig a környezetünkért, így hétköznapi ötletekkel segítjük a családokat, a háztartásokat és a gyerekeket, hogy még közelebb kerüljön hozzájuk a környezettudatos magatartás és a környezetvédelem – fogalmazott Burucz Julianna, majd hozzátette: fontos, hogy a gyermekeink és az unokáink is egészséges, élhető környezetben nőhessenek fel, amiért mindent megtesznek. Ehhez az is szükséges, hogy a legkisebbek már most megtanulják a legfontosabb dolgokat, például azt, hogy miért szükséges a szelektív hulladékgyűjtés.

Az eseményen Szita Károly Kaposvár polgármestere is jelen volt, és elmondta, hogy az ÖkoVár Kaposvári Környezetvédelmi Egyesület milyen fontos munkát végez a megyeszékhelyen.