2021. 09. 25., szombat, 16:44
Fennállásának 175. évfordulóját ünnepelte a héten a Kaposi Mór Oktató Kórház. A programsorozatot családi nappal zárták a Vaszary parkban szombaton.
Újra megtelt a Vaszary park élettel szombat délután. A kórház családi napján sok érdekes programmal várták az érdeklődőket, akik zumbázhattak és kardiózhattak az egészség jegyében. A mozgás mellett pedig a szórakozásra is jutott idő, a látogatók számos előadáson vehettek részt, a kicsiknek pedig rengeteg játékkal készültek.
A családi nap az egészségről is szólt, melynek keretén belül POSZT-Covid és kardiológiai szűréseket végeztek, valamint életmód-tanácsadáson és a gyógyszergyűjtési akcióban is részt vehettek a látogatók.
Az eseményen Dr. Moizs Mariann, a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház főigazgatója köszöntötte a látogatókat. "Az ünnepi hétvégén visszatértünk a gyökereinkhez, ugyanis a Vaszary park területén kezdődött el a kórház története és élete" - mondta a főigazgató.
Szita Károly, Kaposvár polgármestere arra bíztatta a látogatókat, hogy vegyenek részt a szűréseken, hiszen csak ezzel tudjuk megelőzni a betegségeket, és csak így érhetjük el a célunkat, hogy 2030-ra az ország egyik legegészségesebb városa legyünk. A városvezető beszédében elmondta, az egykori infektológiai osztályt teljesen átalakítják, és ebben az épületben, egy barátságosabb környezetben fogják a szűréseket tartani a jövőben.
Gelencsér Attila országgyűlési képviselő elmondta, a somogyi kórházban komoly elődők, orvosprofesszoror fordultak meg az elmúlt 175 évben, és azok az orvosok, ápolók, kórházi dolgozók akik jelenleg is ápolják és segítik a betegeket, méltó utódjaik ezeknek a nagy neveknek.