Megújul a Donner: fórumsorozatot indítottak, hogy az ott élőkkel együtt döntsenek az újításokról

2021. 09. 23., csütörtök, 20:23

Csütörtök délután tartották az első beszélgetést a Jókai ligetben, ahol a polgármester ismertette a lehetséges terveket és meghallgatta a Donnerben élő polgárok észrevételeit és elképzeléseit.

A találkozó kezdetén Szita Károly polgármester hangsúlyozta, hogy már elkezdődött a Donner rehabilitációja, azonban még sok munka áll az önkormányzat előtt a városrész felújításával kapcsolatban. Az elmúlt időszakban elkészült az Esterházy híd, amely nemcsak esztétikailag ad hozzá értéket a Donnerhez, hanem a gyalogosok, a biciklisek és a mozgáskorlátozottak közlekedését is megkönnyíti. Megújították a Csik Ferenc sétányt is, ahol a parkolók mellett kerékpárutat is kialakítottak.

A városvezető beszámolt arról is, hogy az elmúlt esztendőben felmérték a közművek, az utak és a járdák állapotát, a lakásállományt, valamint a belső udvarok helyzetét a donneri városrészben. Ezek után mérnökök segítségével a szakemberek egy javaslatcsomagot mutattak be, hogy milyen irányba lehetne elkezdeni a Donner rehabilitációját. A legfontosabb az, hogy a lakók mit szeretnének.

Szita Károly kiemelte, a Donner rehabilitációja három jelentős részből állna. Az egyik a szanálási program, amely elsősorban a donneri városrész belső udvarjainak szanálását jelentené. A második, hogy lélekszámban és lakossági összetételben is alakuljon át a Donner. A harmadik pedig az inftastruktúra fejlesztése. 

A tervek szerint így alakulna át a városrész: 

  • A szanálási program keretében lebontanák a Nyár, a Jedlik Ányos és a Zrínyi utca által határolt épületeket, helyükre társasházakat építenének.
  • A Jókai ligetet egy pihenő-szabadidő parkká alakítanák át, és egy teljesen új közvilágítási rendszert kapna a park.
  • A Kapos folyó mederrendezését is elvégeznék, a 67-es út felüljárójától egészen a Béla király utcáig egy gyalogos-kerékpáros sétányt építenének. A folyót kitisztítanák, a donneri városrészben pedig fenékgátakkal felduzzasztanák a folyót, lebontanák a gátelemeket, és egy lépcsős rendszerben egészen a folyóig le lehetne sétálni. Két hídat is építenének a Kapos fölé, az egyiket a Jedlik Ányos utcával szemben. 
  • Megújítanák a templom előtti teret is, a plébánia elé pedig két parkolót alakítanának ki.
  • A Nyár utca és a Szigetvári út között épülne egy összekötő út.
  • A meglévő utakat szélesítenék ott, ahol a lakók szerint igény van erre.
  • A Nyár utca elejét parkolókkal, zöld részekkel pihenő övezetté alakítanák.
  • A Bartók-Zrínyi utcák sarkán is fejlesztéseket végeznének, a tervek szerint akár új lakások is épülhetnének ide.
  • A volt ÁFÉSZ épületét a tulajsonosokkal közösen felújítanák és új funkciókkal látnák el.
  • A volt könyvtár épületét átalakítanák, az eredeti elképzelés szerint a polgárőrség kapna ott egy irodát.
  • A Kertész utcai lépcső és a Művésztelep felújítása is a tervek között szerepel. 

A polgármester a lakók előtt ismertette a terveket, majd meghallgatta az igényeket és a véleményeket. A fórum azonban tovább folytatódik, hogy még több ott élő elmondhassa a meglátásait, hiszen a cél az, az hogy a rehabilitáció után a donneriek ki tudják használni az újításokat, és kényelmesen élhessék a mindennapjaikat. A tervek megvalósításáról a lakók és a városvezetés együtt dönt majd. 

 

 

További videóink. Ezeket látta már?