Birtokba vették a gyerekek a Cseri parki játszóteret

2021. 07. 01., csütörtök, 10:28

Átadták a játszóteret csütörtök reggel.

Márciusban jelentette be Kaposvár polgármestere, hogy újabb játszótérrel bővül a város a Cseri parkban. Három hónap alatt el is készült a birodalom a gyerekeknek, és szerda reggel már ott játszhattak a kicsik. 

A vendéglő melletti füves területen több különböző játék is várja a kicsiket:

  • egy 6 méter magas kötélpiramis,
  • focipálya kiskapukkal és szögletzászlókkal,
  • gumidombok,
  • csúszda,
  • homokozó napvitorlával,
  • mérleghinta
  • és az elmaradhatatlan rugós játék.

Bár az eredeti tervekben hinta nem szerepelt, a márciusi sajtótájékoztatón résztvevő kislány hintázni is szeretett volna, így végül az ő kérése is teljesülhetett – tudtuk meg a szerda reggeli átadón.

Szita Károly az eseményen elmondta, a cseri városrész az elmúlt két évben jelentős változáson esett át. A 20 hektáros területén megépítették Kaposvár első kutyafuttatóját, valamint egy futókört, egy műfüves focipályát és egy streetball kosárlabdapályát is kialakítottak a sportolni vágyóknak. 

A Cseri park átalakítására több mint 200 millió forintot költött eddig a város, a játszótér pedig több mint 40 millió forintba került. 15 millió forintért még egy mosdót is állítanak fel, olyat, amilyen a Berzsenyi parkban van a játszótér mellett. 

A városvezető hangsúlyozta: 

Bízom benne, hogy a környéken élőknek és a kaposváriaknak is kellemes szórakozást és pihenést tud adni a megújult Cseri park, a kicsiknek pedig sok örömöt a játszótér.