40 éves a Búzavirág bölcsi – fotók és videó

2021. 06. 15., kedd, 16:29

Az ünnepségen kiderült: hamarosan épül a hatodik önkormányzati bölcsőde.

Alapításának negyvenedik évfordulóját ünnepelte kedden a Búzavirág Bölcsőde. Az 1981 óta müködő intézményben jelenleg három csoportban hat szakképzett kisgyermeknevelő várja a gyerekeket.

A járvány miatt szűk körben szervezett ünnepségen egy negyedórás dokumentumfilmet is vetítettek, amiben a bölcsőde egykori és jelenlegi vezetői, dolgozói és lakói is megszólaltak.

Szita Károly polgármester köszöntőjében megköszönte a bölcsődei dolgozók elmúlt másfél évben tett ember feletti munkáját. Úgy fogalmazott: nagyon nehéz időszak van mögöttünk, de a szülők mindig számíthattak a nevelőkre.

A városvezető elmondta, hogy Kaposváron nő a születések száma, így

500 millió forintból egy új bölcsődét építenek az Irányi Dániel utcában.

A Bölcsődei Központ hatodik, 42 férőhelyes intézményét várhatóan 2023 tavaszán adják majd át.

További videóink. Ezeket látta már?