2020. 12. 11., péntek, 11:01
Idén tizenkettedik alkalommal hirdette meg Kaposvár önkormányzata a Roma ösztöndíjat a kisebbségi tanulók számára. Ebben az évben 29 roma diák pályázott sikeresen.
2020/2021-es tanév első felében hét felsőoktatásban tanuló, hét középiskolás, öt szakiskolába járó diák és 10 általános iskolai pályázó nyerte el az anyagi támogatást.
A meghirdetett pályázat nagy segítség, havi 5-20 ezer forint közötti támogatást jelent ez a diákok számára. A roma tanulók tanulmányi ösztöndíjára fordítható összeg két és fél millió forint.
Idén a koronavírus-járvány miatt ugyan nem hívták meg az összes sikeres pályázót, a roma fiatalok nevében Nógrádi Nóra köszönte meg a lehetőséget Kaposvár önkormányzatának. Nóra ebben az évben kezdte meg tanulmányait a felsőoktatásban és már évek óta sikeres pályázója a támogatásnak.
Kátai Attila, a Kaposvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke lapunknak elmondta, minden évben érdeklődnek a családok az ösztöndíj felől, hiszen nagy segítséget jelent számukra a támogatást.
Az 1995-ben bevezetett támogatás célja, hogy a roma származásúak az elsődleges munkaerőpiacon minél nagyobb számban tudjanak elhelyezkedni, hisz a munka a mindenkori megélhetés záloga - fogalmaz a Városháza közleménye. Fontos, hogy a roma származású gyermekek egyre nagyobb köre szerezzen a képességeinek megfelelő végzettséget és esetleges hátrányos szociális helyzete és származása miatt ne kerüljön hátrányba a továbbtanulás során.
Kaposvár több pályázati lehetőséggel is segíti a tanulni vágyó fiatalokat.
A felsőoktatásban tanuló hallgatók számára biztosítja a Bursa Hungarica pályázatot, a Kaposvár számít rád programban a szakközépiskolásokat, főiskolásokat és egyetemistákat segítik, a Roma ösztöndíjjal pedig a kisebbségi fiatalok tanulását támogatják.