Szita: gyenge az a város, amelynek nincsenek erős vállalkozásai

2020. 10. 16., péntek, 11:56

A Videoton ipari parkhoz tartozó vállalkozások kérésére az önkormányzat felújította a Dombóvári út 1-3. szám alatti útszakaszt.

A Kenyérgyár utcától egészen a használtautó kereskedésig megújult a Dombóvári út mellékútja, ahol 19 vállalkozás telephelye található. A kétirányú közlekedés jelentősen megkönnyíti a vállalkozások megközelítését, így az anyagbeszállítást is.

A vízelvezetés problémáját is megoldották. A felújítás előtt a rendszer többször eldugult, és nem volt elég levezető, azonban most ezeket is pótolták.

A felújítás során az érintett kistérségben 14 új parkolót építettek ki. 

Gyenge az a város, amelynek nincsenek erős vállalkozásai – mondta el Szita Károly. Kaposvár polgármestere kiemelte: a gazdaságfejlesztési beruházásokban a város szerepe az, hogy olyan infrastruktúrát tudjon a vállalkozások köré építeni, amely lehetővé teszi, hogy a cégek versenyképessége növekedhessen. 

A Videoton ipari park térségébe 2000, a dombóvári út ezen szakaszán pedig 200 ember jár naponta dolgozni. 

Nagyon fontos volt ez a felújítás, hiszen előtte nagyon zsúfolt és rossz úton jártak a kisebb beszállítóink - mondta el Dévai Tibor, a Lamello Kft. ügyvezetője. Hangsúlyozta: a Lamello dolgozói számára is könnyebb lett a cég megközelítése. 

További videóink. Ezeket látta már?