promóció Idén sem maradhatott el a Fusetech egészséghete

2020. 09. 22., kedd, 16:52

Az elmúlt években már hagyománnyá vált a kaposvári cégnél, hogy egy egész hetet a környezet-, egészség- és munkavédelemre fordítanak, hogy a dolgozók egy kicsit szabadabban érezhessék magukat, kikapcsolódhassanak akár munka közben is.

Hasonlóképpen történt mindez idén is, a koronavírus-járvány sem szabhatott határt a dolgozók számára szervezett színes programoknak, így rengeteg érdekes dolgot próbálhattak ki ismét a Fusetech kollégái.

A 2020-as egészséghéten a dolgozók beülhettek egy masszázsra, hogy ellazulhassanak, felfrissítsék a hátukat, illetve véradáson és tüdőszűrésen vehettek részt egészségük megőrzése érdekében és, hogy a vérükkel másokon segíthessenek, életeket menthessenek. A Fusetech idén is sok munkatársát megmozgatta a programokkal.

Megtörtént a szokásos kiürítési gyakorlat, aminek a végét egybekötötték egy kis tornával, így minden munkatárs átmozgathatta a végtagjait a rohanás után. Természetesen az ünnepből sem volt hiány, a cég dolgozói együttesen örülhettek az 1500. balesetmentes munkanapnak, amit a vezetők süteménnyel és apró ajándékokkal háláltak meg. Nem is kérdés, hogy a cég vezetősége mindig megpróbálja szem előtt tartani a dolgozók igényeit és kéréseit, így évente többször szerveznek különböző eseményeket számukra és a családjaik, gyermekeik számára is. Kirándulni mennek, céges rendezvényeket szerveznek, a gyerekeknek pedig Mikulás-napi ünnepséggel készülnek már évek óta minden decemberben.