2020. 09. 18., péntek, 12:31
Az Életfa a Városliget és Kaposvár egyik legfontosabb szimbóluma.
A program 13 éve indult, ez idő alatt már több mint 5000 kaposvári gyermek neve került fel a fák ágaira. Az első szeptemberi ünnepségen a 2018 november és 2019 január között született gyermekeket köszöntötték.
Az ünnepségen Szita Károly megköszönte a szülőknek, hogy megajándékozták Kaposvárt gyermekeikkel. A polgármester megjegyezte: közös ünnepe ez a városnak, hiszen a szülők nem csak a családjukat, hanem a kaposváriak nagyközösségét is gazdagítják.
Az emléklapokat – rajtuk a fára került levél bronzmásolatával – szokás szerint Szita Károly polgármester adta át. Az első életfákat már 18 éve, hogy elültették. Ezt követően állították az első bronz Életfát, a rajtuk szereplő gyermekek közül többen ma már 14-15 évesek. A második Életfára felkerült első levélkék névadói közül többen pedig már 9 évesek.
Az életfára a Kaposvárra született gyermekek nevével és születési dátumával ellátott levélkék kerülnek fel, valamint azoké, akik ugyan más városban látták meg a napvilágot, de már állandó kaposvári lakosok.
Az első fát 2006-ban állították, a 2011-ben állított második Életfa is hamarosan be fog telni, mivel ezen 3600 gyermek neve fér el, és már meghaladja a 3000-et. A város meg is rendelte Gera Katalin szobrászművésztől a harmadik Életfát, hogy továbbra is köszönthessük a legifjabb kaposváriakat.