2020. 06. 18., csütörtök, 14:33
A Kaposvári Közlekedési Központ építése kapcsán mélyebb és tágabb kitekintésben mutatjuk be a megyeszékhely közlekedési viszonyait a kezdetektől a jelen beruházásig bezárólag. Sorozatunk hatodik részében a 20. század nagy változásairól adunk rövid áttekintést.
A kaposvári közlekedésről készült film:
Eleinte nagy meghökkenést keltettek Kaposváron is a repülőgépek, alkalmanként sok ezer ember várta, hogy egy-egy katonai gép landolásának tanúja lehessen. Az első ilyen alkalomra 1911-ig kellett várni, a következő években azonban egyre gyakrabban szelték át a város légterét különböző légi alkalmatosságok. 1913-ban már romantikus vonatkozásban jelent meg egy biplán a helyi sajtó oldalain: Stanzl tüzérfőhadnagy virágcsokrot és levelet ejtett ki a gépéből, hogy megdobogtassa Brandtner Magda szívét. Vélhetően sikerült neki…
Az 1920-as évek végére már a légi közlekedésbe is bekapcsolódott a város. A Kaposvár közelében fekvő taszári repülőteret 1929. szeptember 1-jén avatták fel. A polgári légi forgalom 1930. április 15-én indult meg itt: ekkor Kaposvár és Budapest között 45 perc, Kaposvártól Pécsig 16 perc volt a menetidő.
Az évszázad közepén, 1949-ben négy teherutóval és nyolc sofőrrel létrejött a Budapesti Teherautó-fuvarozási Nemzeti Vállalat -Tefu - kaposvári kirendeltsége, a Kapos Volán Autóbusz-közlekedési Részvénytársaság jogelődje is, majd a Textilművek munkarendjéhez alkalmazkodva 1952-ben megindult az első helyi autóbuszjárat is Kaposváron. Másfél évtized múltán felavatták az új kaposvári autóbusz-pályaudvart.
Ami az utakat illeti: 1959-ben megnyitották a 67. számú fő közlekedési út kaposvár–balatonlellei szakaszát, 1986-ban pedig átadták a forgalomnak a 61. számú főúton megépült tüskevári közúti-vasúti felüljárót. 1987-ben átadták a sétálóutcát. Rá egy évre új közúti felüljáró épült a Berzsenyi utca elején, a 67-es út új nyomvonalán.
Sorozatunk következő részében Kaposvár és a Donner kapcsolatáról írunk bővebben.
A sorozat korábbi írásai a linkekre kattintva olvashatók:
Amikor már röpke 18 óra alatt Pestre érhettünk
Egyre biztosabb utakon járhattunk
Amikor Kaposváron keresztül vezetett az út az Adriára
Ha egy percig nyitva volt, tíz percig zárva volt a sorompó
A gazda lovai megbokrosodtak az automobil tülkölésétől, a szekeret az árokba döntötték
A „Kaposvár Megyei Jogú Város Intermodális Pályaudvar és hozzá kapcsolódó közösségi közlekedés fejlesztése (IKOP-3.2.0-15-2016 00016)” elnevezésű projekt a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.