Minden társszervezet már felkészült a télre

2019. 11. 08., péntek, 11:59

A Somogy Megyei Kormányhivatal koordinálásával készültek fel a társszervezetek a téli időjárás miatt előforduló kihívásokra. A rendőrség, a katasztrófavédelem, a hadsereg és a Közút felkészítette a télre az eszközparkját és személyi állományát is, derült ki a pénteki tájékoztatón.

A felkészüléssel járó feladatokról tartottak bemutatót és sajtótájékoztatót a társszervezetek a Dombóvári úton található megyei Közút telephelyén péntek délelőtt.

A Somogy Megyei Védelmi Bizottság koordinálásával az együttműködő szervek, a rendőrség, a katasztrófavédelem, a mentőszolgálat, az autópályát és a közutakat üzemeltető szolgáltatók mindent megtettek és a tél folyamán is megtesznek annak érdekében, hogy a felmerülő kockázatokat minimalizálják és a lakosság a lehető legkevesebbet érzékeljen a rendkívüli téli időjárás okozta nehézségekből – ezt Vetési Bernadett, a Somogy Megyei Kormányhivatal főigazgatója mondta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Somogy Megyei Igazgatóságának Kaposvári Mérnökségén. Mint elmondta, a viszontagságok kezelése csak akkor működik jól, ha valamennyi szereplő figyelemmel van egymásra.

A téli időszakban az időjárás, az eszközpark és az emberek viselkedése meghatározó az események kimenetele szempontjából. A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság felkészítette a járműveit, valamint a tűzoltó állományt a téli helyzetekre, és számba vette a mentőszervezetek és az önkéntes tűzoltó egyesületek reagálóképességét. Wéber Antal tűzoltó dandártábornok hangsúlyozta: a katasztrófavédelem gondoskodik arról, hogy úton ne maradjon elakadt autós, viszont szükség lehet a közlekedők türelmére, tekintettel arra, hogy egyes esetekben a segítségükre igyekvő egységek nem a megszokott tempóban és körülmények közt tudnak haladni. A Somogy Megyei Védelmi Bizottság operatív irányításával az együttműködő szervezetek szinte azonnal be tudnak avatkozni, hatékonyságukat garantálja, hogy a felkészítések és a gyakorlatok során az átlag feletti igénybevétel döntési mechanizmusaira fókuszálnak. Ugyanakkor az állampolgárok tájékozottsága és öngondoskodása is elengedhetetlen a balesetek megelőzése és kezelése érdekében.

A további téli feladatokról Pungor János rendőr ezredes, megyei rendőrfőkapitány-helyettes elmondta: kiemelten fontos, hogy útnak indulás előtt mindenki tájékozódjon az útviszonyokról és vegye komolyan a hatóságok figyelmeztetését. Továbbá felhívta a figyelmet arra, hogy csak a téli útviszonyoknak megfelelően felkészített járművekkel közlekedjünk.

Németh Zsolt, a Magyar Közút Nzrt. Somogy megyei igazgatója arról tájékoztatta a jelenlévőket: mindent megtesznek azért, hogy a lakosság által elvárt szolgáltatási szintet tudják teljesíteni. Ennek érdekében fejlesztették a gépparkjukat, és minden erejükkel a biztonságos közlekedés feltételeinek a megteremtésén dolgoznak.

A sajtótájékoztatót követően az együttműködő szervezetek vezetői és a média képviselői szemügyre vették a téli időszakban bevethető járműveket.

Minden év november 10. napjától téli üzemmódra vált a Magyar Közút Nonprofit Zrt., ez az idei évben sincs másként. Így országosan 19 megyei igazgatóságán, 94 mérnökségén és a központi irányításban is 0-24 órás szolgálatra állnak át a szakemberek. A téli hónapokban a társaság elsődleges feladata a hóeltakarítás és a síkosságmentesítés, valamint – megfelelő időjárási körülmények között – a téli ideiglenes kátyúzás. A következő hónapokban, a télies időjárás beálltával mintegy 4000-en dolgoznak váltott, 12 órás műszakokban a téli útüzemeltetési feladatok ellátásán, koordinációján.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a 2019-2020-es téli szezonban az országos közúthálózaton összesen mintegy 1000 munkagépet (nehézgépjárművek, rakodógépek, hómarók) állít hadrendbe. Az idei évben a gépparkban számos fejlesztést és beruházást hajtottak végre: többek között 10 darab multifunkcionális Unimogot, 15 darab, a külterületi országos kerékpárutak téli kezelésére is alkalmas John Deere kistraktort és 6 nyerges vontatót is beszereztek. A társaság mind a 94 mérnökségén feltöltötte a sótárolókat, így országosan összesen mintegy 180 ezer tonna útszóró só, több mint 1400 tonna kálcium-klorid granulátum, 2,1 millió liter kálcium-klorid oldat és 11 ezer tonna érdesítő anyag áll a szakemberek rendelkezésére kezdőkészleten, melyek pótlása keretszerződésekkel is biztosított. Ezen kívül a megelőző védekezésre idén is nagy hangsúlyt fektet a társaság: azokon a szakaszokon, ahol az elmúlt évek tapasztalatai alapján nagyobb a hófúvások előfordulási lehetősége, ott hófogórácsokat és hálókat helyeznek ki, ez összesen 516 kilométernyi útszakaszt érint. Emellett összesen közel 400 kilométeren hófogó erdősávok is találhatóak az országos közúthálózat mentén.

A szakemberek mindenképpen arra kérik az autósokat, hogy nyári gumijukat még a tartós fagyok előtt cseréljék át téli közlekedésre alkalmas abroncsokra. A téli gumik tapadása nagyságrendekkel jobb, mint a nyári vagy akár a négyévszakos gumiké, a téli időszakban ezzel a féktávok hossza is érdemben csökkenthető. A tapasztalatok azt mutatják, hogy sokan nem váltanak téli gumira, ami téliesebb útviszonyok mellett jelentősen növelheti a balesetek kockázatát. A közlekedőknek ősszel és télen is érdemes még utazás előtt tájékozódniuk az aktuális útviszonyokról, hogy fel tudjanak készülni az esetleges lassúbb haladásra vagy rendkívüli helyzetekre. Az országos közutakra vonatkozóan az autósok a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei diszpécserközpontjai mellett a társaság útinformációs szolgálatánál is érdeklődhetnek a 06-1-366-2400-ás telefonszámon. A www.utinform.hu oldalon számos hasznos közlekedési információhoz juthatnak a közlekedők, a téli időszakban néhány óránként országos összesítést is publikálnak a szakemberek az aktuális útviszonyokról, forgalmi helyzetről a fenti weboldalon.