2019. 10. 24., csütörtök, 07:45
Csurka László vehette át az 1956-os forradalom ünnepén a Szabadságért Kaposvár Emlékérmet.
A Jászai Mari-díjas színművész 1955–58-ban a kaposvári Csiky Gergely Színházban volt segédszínész, itt élte meg az ’56-os eseményeket. A kitüntetettel a kaposvári díjátadó előtt a Nemzeti Színházban beszélgettünk, melynek 1959 óta a tagja.
A Szabadságért Kaposvár Emlékérem átadása minden évben október 23-án, egy ünnepi gálaest keretében történik meg, de ebben az évben rendhagyó módon ez másként esett…
- Igen, az ünnep napjának estéjén a Nemzeti Színházban játszom a Tóth Ilonka című darabban, és Vidnyánszky Attila kérésére, amikor vége van a dokumentumdrámának azok, akiknek van élménye 1956-os eseményekről, az elmesélik azokat, mondhatni laudálják kicsit magukat az előadás végén.
Ön mit fog mondani?
Azt, hogy a hatos szám egy kultikus szám az én életemben. 1936-ban születtem, 1956-ban Kaposváron lettem színész, 1956-ban a csodálatos Németh Antal rendezésében eljátszottam életem egyik főszerepét, Csongort, a Csongor és Tündében. 1956-ban a kaposvári Kossuth szobor előtt elszavaltam a Nemzeti dalt, megválasztottak a Csiky Gergely Színház Forradalmi Bizottsága elnökének, hat hónap múlva eltávolítottak Kaposvárról. 2016-ban lettem 80 éves, és hatvan év távlatából is büszke vagyok arra, hogy részt vettem a forradalomban, és hálát adok a sorsnak, hogy átélhettem azokat a varázslatos napokat.
Ugorjunk egy kicsit vissza az időben, honnan indult a pályafutása?
1954-ben érettségiztem és azonnal fel is vettek a színiakadémiára. Nagyszerű diákéveim alatt nagyon nagy súlyt fektettem arra, hogy megpróbáljak úgy tenni-venni a világban, hogy mindenképpen színész leszek. Ezügyben nagyon jól fel is készültem, mert mindig én mondtam a Szegedi Kis István Református Gimnáziumban a verseket. A főiskolán egy darabig nagyon jól ment a sorom, de amikor az Olti Magda helyett Bot Béla lett az igazgató és a tanárom, akkor utánanéztek a családi hátteremnek, a magánéletemnek, és anarchista, destruktív, reakciós jelzőket aggatva rám úgy rúgtak ki, hogy a pedellus csak annyit mondott: Lacika ne menjen be, mert ki van rúgva!
Mi alapján állapították meg ezt önről?
Édesapám Csurka Péter író volt, aki mindig is vállalta, hogy jobboldali ember. Részt vett a turulista mozgalomban, így aztán az egész családunkra rányomódott az a bélyeg, hogy mi reakciós, jobboldali család vagyunk.
Mi történ ezután, mert hiszen tudjuk, hogy mégis színész lett?
- Tulajdonképpen Básti Lajos kedvenc tanítványa voltam, aki nem hagyta annyiban, hogy belőlem ne színész legyen, és mindenáron akarta, hogy valahogy folytassam. Akkor, 1955-ben alakult Kaposváron a Csiky Gergely Színház, és az ő levele, ajánlása kapcsán kerültem be az alakuló társulatba segédszínésznek „karddal, kötelezettséggel.”
Hogyan élte meg az ’56-os eseményeket?
A fővároshoz képest kicsit késve történtek meg az események vidéken, de ahogy Sinkovics Budapesten szavalta a Nemzeti dalt, úgy Kaposváron is megtörtént ez, a Kossuth szobornál én mondtam el Petőfi versét. Szépen mentek a dolgok a maguk útján, szerencsére vér és lövések nélkül. A színészházban Tordi Gézával és Tóth Bélával laktunk együtt, és emlékszem éppen kártyáztunk, amikor egy szovjet tank jött felfelé a vasútállomás irányából. Hirtelen lőttek egyet, és mire bemondtam a piros ultit és letettem az első lapot, ők már az asztal alatt voltak és bujkáltak. A művészeknél, főleg egy színháznál, ami akkor alakul szinte, és tele van olyan megfélemlített polgári személlyel, inkább a félelem uralkodott.
Sokan nem tudták, hogy mi lesz a vége, de volt olyan, aki jól érezte, hogy nem lesz enne jó vége, és persze voltak csillogó szemek. Sok jó dolog és érzés is előtört, de aztán jött ez a szovjet tank… Megjelent a három T, (a „Három T” a kommunista kultúrpolitika hármas elve, melynek jelentése: tilt, tűr, támogat), és azt mondanám, hogy a tűrés volt az én pályámra a jellemző.
Csodálatos volt 1956-ban, hogy tíz év elhallgattatást után dr. Németh Antalt rehabilitálták, és ő lett az egyik rendezője a kaposvári színháznak. Az ő híres előadása volt a Csongor és a Tünde, melynek egyik főszerepét – hosszas válogatás után – rám osztotta, ami nagyon nagy dolog volt a húsz éves önmagamnak. Ugyanakkor mivel én voltam a Csiky Gergely Színház Forradalmi Bizottsága elnöke, így kirúgtak a teátrumból. A sors szerencsére engem keményen rehabilitált, de bátyám (Csurka István kétszeres József Attila-díjas író, dramaturg, politikus) megjárta Kistarcsa börtöncelláit és a lágert is.
Mit jelent az ön számára a szabadság?
Biztos, hogy itt van a válasz a szíve mélyén az embernek, hogy a szabadság az ott van, benned él, és nem is lehet definiálni.
