2019. 09. 19., csütörtök, 22:08
Pontosabban nem mi, hanem négylábú barátaink, Barik és Tra.
Megkértük Fazekas Ágit, a Camelot kutyaiskola vezetőjét, hogy mutassa meg nekünk, mit lehet kezdeni azokkal az eszközökkel, amiket az elkerített játszótérre kihelyeztek.
A város nagyjából egy évvel ezelőtt kereste fel a kutyatulajdonosokat, hogy egy kérdőív kitöltésével segítsék a kutyafuttatók kialakítását.
A visszajelzések alapján döntött úgy az önkormányzat, hogy öt kutyafuttatót épít a város különböző pontjain. Ebből kettő még 2019-ben elkészült volna. Az egyik a Cseri parkban (ez meg is épült), a másik pedig a szintén sokak által kért Pipacs utcában.
Szita Károly polgármester néhány hete levélben kereste fel a kaposváriakat, amiben arról írt, hogy a Pipacs utcai beruházást egyelőre felfüggesztette. Míg az előbbi kapcsán teljes volt az egyetértés a gazdik és a környéken élők között, addig a lakótelepi kutyafuttató helyszíne kapcsán megjelentek az ellenvélemények is. A városvezető arra kérte az ott élőket, hogy beszéljék át még egyszer, hol volna a legjobb helye a kutyás parknak, mert a cél az, hogy a beruházásnak mindenki örüljön - derült ki a levélből.