2019. 04. 09., kedd, 15:58
A Csiky Gergely Színház felújításának, építésének része a nem műemléki, hanem az új, modern épületrész, melyben a stúdiószínház, irodák, öltözők, színészbüfé és pihenő is helyet kap. Körbejártuk.
A régi színházépületnél a stúdiószínpad a nagyszínpad felett helyezkedett el, néha egy zenés előadásnál hallani lehetett a stúdióban a csendes drámai pillanatokban az operett slágereket. Ebben az időszakban a kiegészítő helyiségek nem az 1911-es eredeti épületben, hanem az utólag többször módosított, hozzáépített részben voltak. A legendás művészbejárón át megközelíthető, a kút melletti színészbüfé pedig a pinceszinten volt.
Most az épülő stúdió jóval nagyobb méretű lesz, de nem fent, hanem a mínusz második szinten, a színészbüfé, pihenő, terasz pedig a tetőtérben kapott helyet.
Épül a nagyszínpad is, már várja a magas színvonalú színpadtechnikát. Érdekesség, hogy a stúdiószínpad mérete megegyezik a nagyszínpad játszóterével (a tervezéskor igazgató Schwajda György kérte ezt), hogy lehessen lent is próbálni a nagyszínpadi darabokat valós térben, ráadásul a stúdióban szinte minden mozgatható lesz. A stúdió bejárata nem a déli, hanem az északi (kaposváriaknak, SZÜV felöli) oldalon lesz.
A színház felújításáról készült sorozatunk koráábi, az építés kezdete óta készült videóit itt megnézhetik, ez a mostani videó már a sorozat 30. része.