Szita: köszönet és hála a kaposvári időseknek

2018. 10. 01., hétfő, 18:43

Hétfőn délután kezdetét vette Kaposváron az Idősek hónapja. A Szigetvári Utcai Idősek Klubjában tartott megnyitón óvodások ajándékozták meg műsorukkal az időseket, majd Szita Károly polgármester mondott köszönetet mindazért, amit nekik köszönhet a város.

– Köszönet és hála minden kaposvári idős embernek, akik városunkban családot alapítottak, és a következő generációk számára építettek egy várost a két kezük munkájával. Akik pedig még dolgoznak és aktívak, nekik kettős felelősségük van: megőrizni és megóvni mindazt, amit az idősek hagytak ránk, valamint gyarapítani mindazt – emelte ki Szita Károly polgármester köszöntőjében, az Idősek hónapja megnyitó rendezvényén a Szigetvári Utcai Idősek Klubjában.

Kaposváron nagyon sok helyen építkezés zajlik. Építünk azért, hogy mindenkinek jobb legyen ebben a városban. Fiatalnak és idősnek egyaránt. A jövő nemzedékeinek épül például az új uszoda vagy a sportcsarnok. Az ő nevelésükben idős polgáraink a legfontosabb szövetségeseink, hiszen a nagyszülőkre az unokák sokszor jobban hallgatnak, mint szüleikre

– jegyezte meg a polgármester.

Hozzátette: Kaposváron nagyon sok erős, nyugdíjasokat tömörítő közösség van, ahol a tagok együtt és külön-külön is önzetlenül segítenek. Kaposvár mindig is kiemelten fontosnak tartotta az idősekkel való törődést. Az idősek hónapja alkalmával minden évben zenés esttel lepik meg a nyugdíjasokat a Városi Sportcsarnokban. Több száz idős kaposvári jár rendszeresen az önkormányzat szervezte ingyenes Kortalan tornára, vagy mozog a Kapos Televízióban futó TV-tornák alkalmával.