Épül az új, világszínvonalú uszoda

2017. 10. 22., vasárnap, 14:58

Több hónapnyi bontási és cölöpözési munkálat után mára már látványossá váltak a nemzetközi versenyek megrendezésére is alkalmas, 10 pályás uszoda építési munkálatai.

Azok, akik a Csik Ferenc sétány felé járnak, vagy éppen kikukkantanak a 25 méteres uszoda ablakain, láthatják, hogy a daruk szinte folyamatosan dolgoznak a területen.

550 darab cölöp, 120 tonna vas, és mintegy 3 ezer köbméternyi beton már a helyére került, a talpgerendák 2 kilométer hosszan elkészültek. Mindez azt jelenti, hogy 1-1,5 év múlva birokba vehetik a kaposváriak a világszínvonalú létesítményt, ami nemcsak a sportolók, hanem a nagyközönség igényeit is kiszolgálja majd.

– Nem olcsó beruházás, de szerintem megéri az árát. Én a régi, 25 méteres medencében tanultam meg úszni, sok nyarat töltöttem még a régi strandon, amiről nagyon jó emlékeim vannak, és a gyerekeimmel nyaranta sokat járunk a Virágfürdőbe, ezért fontos számomra, hogy szép és korszerű létesítményben tölthessük el a szabadidőnket – mesélte kérdésünkre a kaposvári Pintér Gábor.

– Az úszás talán az egyik olyan mozgásforma, amit korhatár nélkül lehet űzni, úgyhogy remélem, még én is megmártózhatok az új uszoda vizében – mondta a nyugdíjas Jámbor Zoltánné.

A Németh István Program keretében 4,4 milliárd forintból megvalósuló fedett uszoda a sportolók életterét is kibővíti, a mostani két medence helyett három áll majd a rendelkezésükre. A kihasználtság pedig már előre garantált: a jelenlegi pályabeosztás ugyanis annyira feszes, hogy szó szerint egymást váltják a vízben a különböző edzésekre érkező gyerekek, fiatalok és sportolók.

– A 25 méteres medence 50 éve épült, s az 50 méteres sátras lefedéskor is éreztük, hogy ez hosszú távon kevés lesz. Ráadásul a nagyobb versenyek megrendezéséhez bizony szükség van egy fedett, 50 méteres versenyuszodára. Persze ettől még kötődünk a régi medencékhez, de most a jövő generációira gondolunk, amikor ezt építjük – mondta a létesítmény szükségessége kapcsán Dér Tamás alpolgármester. Hozzátette, hogy az új uszodában kényelmes körülmények között elférnek a sportegyesületek irodái és eszközei is.

Milyen lesz az épület? Arról ifj. Lőrincz Ferenc építészmérnököt kérdeztük.

– Az épület tervezésekor igyekeztünk minél kevesebb helyet lecsípni a Jókai ligetből. A hosszú, keskeny telken így az épület főbejárata a liget felé lesz, a régi uszodaépülettel pedig egy folyosó köti majd össze az első emelet magasságában. A medencét nem süllyesztettük le, mert nagyon magas a talajvíz szintje, ezért úgy, mint a 25 méteres esetében, itt is egy emelettel feljebb lesz a medence feszített víztükre. A két, hosszanti oldalon számozott, székes lelátók lesznek, míg az egyik, rövidebb falon egy kilátással rendelkező büfé és fölötte galéria, míg ezzel szemben szintén egy lelátó lesz.

Az építészmérnök azt is elmondta, hogy a 10 pályás medencébe betekintő ablakokon is bekukkanthatnak a látogatók a ruhatár felől, és a 25 méteres rövidebb oldala alkalmassá teszi arra, hogy akár keresztben is ússzanak a sportolók. A rajtkövek és a pályaelválasztó kötelek is áthelyezhetők lesznek. A magasított lelátókon mintegy 900 ember fér majd el, míg versenyekre ennél több látogatót is beengednek majd.