felvettük az egészet Tízéves a kaposvári szinkronúszás - gálával ünnepelt a Kapos Dynamic

2017. 06. 30., péntek, 07:19

Több mint nyolcvan sportoló - a kicsiktől a nagyokig - mutatta be tudását csütörtök este a kaposvári uszodában.

A produkciók illetve maga a sport rendkívül összetett és többrétegű. Az úszástudás mellett a szikronúszás elemeivel, a ritmikus gimnasztikával és a táncalapokkal is tisztában kell lennie a gyerekeknek, és nem utolsó sorban megfelelő erőnlét is szükséges, hogy a kűröket végig tudják vinni a vízben. Ehhez két szinkronúszó edző, két erőnléti edző és egy tánckoreográfus van a segítségükre.

A kűrök között a jó tanuló illetve a jó sportoló díjakat, a szorgalom kupákat, valamint a Gém Fruzsina-díjat is átadták, melyet idén Mazaga Fanni kapott.

A csütörtöki gálaesten az alábbi kűrökkel készültek a Kapos Dinamic SE sportolói:

Sellők tánca
Felkészítő: Tanai Tünde
A csapat tagjai: Mazaga Fanni, Mazaga Dorka, Bálint Kornélia, Márton Veronika, Nyári Epereke, Nagy Vivien, Pojtner Dóra, Trancsik Zsanett, Glavák Csenge, Bizvurm Csenge, Szabó Kata, Katona Réka, Kovács Panna, Szabó Lilla

Delfin csoport kombinációs kűrje
Felkészítő: Farkasné Kacsó Renáta Vivien    
A csapat tagjai: Erdős Borbála, Erdős Dorottya, Forró Zsófia, Horváth Boglárka, Ihárosi Gréta, Kovács Diána Piroska, Méng Tamara, Zsombok Zsóka

Szabó Lilla egyéni
Felkészítő: Laski Vivien   

Ficánkák tánca
Felkészítő: Tanai Tünde
A csapat tagjai: Csorba Daniella,Király Dorka, Orbán Zsófia, Ress Emma Csenge, Gyöngyi Kinga, Harkó Boglárka, Tóth Hanna, Vigh Lea, Blazsek Borostyán,Kovács Liliána, Király Kira, Bizwurm Csenge, Bodor Anna, Bánhegyi Panna, Fodor Karina, Schneider Nóra, Nagy Emese Katalin, Kiss Zsófia, Pintér Henriett, Filippinyi Csenge

Junior korosztályú csapat kűr
Felkészítő: Laski Vivien    
A csapat tagjai: Bálint Kornélia, Kutas júlia, Mazaga Fanni, Szabó  Lilla, Szücs Lili, Szücs Gréti, Trancsik Zsanett, Márton Veronika

Mini csapat kombináció
Felkészítő: Farkasné Kacsó Renáta Vivien
A csapat tagjai: Dániel Boglárka, Futó Dóra, Kovács Kamilla, Méng Vanda, Molnár Emese, Pintér Eliza

Vig Laura - Cebrat Athéna és Juhász Hanna - Nagy Natália gyerek korosztályú mini párosok
Felkészítő: Farkasné Kacsó Renáta Vivien
 
Kutas Júlia - Trancsik Zsanett junior korosztályú páros
Felkészítő: Farkasné Kacsó Renáta Vivien

Delfin és Medúza csoport közös kűrje
Felkészítő: Farkasné Kacsó Renáta Vivien
A csapat tagjai: Cebrat Athéna Daniella, Dániel Boglárka, Erdős Borbála, Erdős Dorottya, Forró Zsófia, Futó Dóra, Futó Panna, Horváth Boglárka Virág, Ihárosi Gréta, Juhász Hanna, Kovács Diána Piroska, Kovács Kamilla, Méng Tamara, Méng Vanda, Molnár Emese, Nagy Natália, Pintér Eliza, Rigó Bianka, Vig Laura, Zsombok Zsóka

Sellő csoport közös kűrje
Felkészítő: Laski Vivien
A csapat tagjai: Bálint Kornélia, Kutas júlia, Mazaga Dorka, Mazaga Fanni, Szabó  Lilla, Szücs Lili, Szücs Gréti, Trancsik Zsanett, Katona Réka, Kovács Panna,Nyári Eperke Hanna, Nagy Vivien, Mazaga Dorka, Pojtner Dóra, Szabó Kata, Glavák Csenge, Márton Veronika

Utánpótlás korosztályú kombinációs kűr
Felkészítő: Laski Vivien
A csapat tagjai: Katona Réka, Kovács Panna,Nyári Eperke Hanna, Nagy Vivien, Mazaga Dorka, Pojtner Dóra, Szabó Kata

Mini csapat
Felkészítő: Farkasné Kacsó Renáta Vivien
A csapat tagjai: Cebrat Athéna, Juhász Hanna, Nagy Natália, Rigó Bianka

Ficánkák kűrje
Felkészítő: Laski Vivien
A csapat tagjai: Csorba Daniella,Király Dorka, Orbán Zsófia, Ress Emma Csenge, Gyöngyi Kinga, Harkó Boglárka,  Tóth Hanna, Vigh Lea, Blazsek Borostyán,Kovács Liliána,  Király Kira, Bizwurm Csenge, Bodor Anna, Bánhegyi Panna, Fodor Karina, Schneider Nóra, Nagy Emese Katalin, Kiss Zsófia, Pintér Henriett, Filippinyi Csenge

Sellő csoport tánca
Felkészítő: Tanai Tünde
A csapat tagjai: Mazaga Fanni, Mazaga Dorka, Bálint Kornélia, Márton Veronika, Nyári Epereke, Nagy Vivien, Pojtner Dóra, Trancsik Zsanett, Glavák Csenge, Bizvurm Csenge, Szabó Kata, Katona Réka, Kovács Panna, Szabó Lilla

Utánpótlás korosztályú mini kombinációs kűr
Felkészítő: Farkasné Kacsó Renáta Vivien
A csapat tagjai: Bekő Eszter, Dániel Boglárka, Futó Dóra, Juhász Hanna, Karádi-Hargitai Zsófia, Kovács Kamilla, Méng Vanda, Molnár Emese, Pintér Eliza

Mazaga Dorka - Pojtner Dóra utánpótlás páros
Felkészítő: Laski Vivien

Nagy Vivi egyéni
Felkészítő: Laski Vivien

Örömszinkron kűr
A csapat tagjai: Agócs Nóra, Barka Daniella, Farkasné Kacsó Renáta Vivien, Horváth Sára, Konyári Cintia, Márton Eszter, Ullrich Boglárka

Junior korosztályú kombinációs kűr
A csapat tagjai: Bálint Kornélia, Kutas júlia, Mazaga Dorka, Mazaga Fanni, Szabó  Lilla, Szücs Lili, Szücs Gréti, Szabó Kata, Glavák Csenge, Márton Veronika

 

 

 

További videóink. Ezeket látta már?