2017. 06. 14., szerda, 11:27
Gyorsabbá és biztonságosabbá válik a közlekedés Kaposvár és az M7-es autópálya között a 67-es főút fejlesztésével. A kivitelezői szerződést szerdán írták alá a városháza dísztermében.
A beruházás a gazdaságélénkítő hatásán túl a turisztikára is pozitív hatással lesz megyénkben, Kaposvár pedig a gyorsforgalmi út elkészültével bekapcsolódik az ország főközlekedési vérkeringésébe.
– Valamennyi kaposvári beruházásnak és fejlesztésnek az a célja, hogy a kaposváriak jobban éljenek. Így van ez a 67-es gyorsút kapcsán is, hiszen sikeres, dinamikusan fejlődő, a helyieknek és a környéken élőknek munkát, megélhetést biztosító, helyi gazdaság nem létezik korszerű közlekedési infrastruktúra nélkül – mondta Szita Károly. Kaposvár polgármestere hangsúlyozta: az, hogy a 2x2 sávos gyorsút megépülése összesen hány munkahelyet hoz majd, mennyivel növeli meg a cégek lehetőségeit, nem lehet megmondani. – Abban azonban biztos vagyok, hogy komoly versenyhátrányt sikerül ezzel leküzdeni, s a fejlesztés révén végre egyről a kettőre léphetünk. A korszerű infrastruktúra ugyanis növeli tőkevonzó képességünket, hozzásegíthet bennünket a gazdasági növekedéshez, a teljes foglalkoztatottság eléréséhez. Ahhoz, hogy a kaposváriak dolgozhassanak, s munkával biztosíthassák önmaguk és családjuk megélhetését. Ez nemcsak a kormány törekvése, hanem nekünk, kaposváriaknak is az – fogalmazott Szita Károly.
A beruházás két ütemben valósul meg: elsőként a Kaposfüred és Látrány elkerülő utak közötti, 2x2 forgalmi sávos gyorsút épül meg 2019. szeptember végéig bruttó 96 milliárd forintból, azt követően pedig a Kaposfüredet, illetve a Somogytúrt és Látrányt elkerülő utakat bővítik 2x2 forgalmi sávos gyorsúttá.
Szerdán az első ütem kivitelezői szerződését írta alá a kaposvári városházán Nagy Róbert, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója, valamint a kivitelező S+S R67 Konzorcium részéről Rencsár Kálmán, a SOLTÚT Kft. ügyvezetője, és Urbán Márton Gergely, a Strabag Általános Építő Kft. igazgatója.
A hivatalos aláírást követően a kivitelező megkezdheti a Látrány és Kaposvár elkerülő utak közötti 33,2 km-es szakasz kiviteli terveinek elkészítését, az engedélyek beszerzését, az út, híd, közmű és kapcsolódó létesítmények kivitelezését.
Az új, gyorsforgalmi út Somogyaszalót, Mernyét, Mernyeszentmiklóst, Vadépusztát és Somogybabodot új nyomvonalon kerüli el, jelentős hosszon épül új gyorsútszakasz, illetve lesz, ahol a jelenlegi főutat építik át.
A 33,2 km-en
- 3 db körforgalmat,
- 3 db külön szintű csomópontot,
- 3 db külön szintű átvezetést,
- 1 db vadátjárót és
- 2 db le- és/vagy felhajtót építenek.
A gyorsút teljes nyomvonalán megvalósul a vadvédelem.
Mernyeszentmiklós és Somogybabod között a gyorsúttal párhuzamosan új összekötő út épül 11 km hosszon, továbbá a lassújármű és kerékpáros forgalomnak 7,3 km-en szervizutat építenek.
2015-ben, a Modern Városok Program részeként állapodott meg Szita Károly polgármester és Orbán Viktor miniszterelnök a 67-es út négysávos autóúttá fejlesztéséről, mellyel Kaposvárt összekötik az M7-es autópályával.