2017. 04. 25., kedd, 14:17
Kaposváron rendezik meg a Közlekedésbiztonsági Kupa 14. országos döntőjét. Ne lepődjön meg, ha bicikliző középiskolásokat lát a városban.
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság – Somogy Megyei Balesetmegelőzési Bizottság évek óta megkülönböztetett figyelmet fordít a középiskolás korosztály által okozott balesetek megelőzésére. A statisztikai adatok azt bizonyítják, hogy erre a korosztályra a fokozott kockázatvállalás a jellemző, habitusuknál, gyakorlatlanságuknál fogva nagy veszélyt jelentenek a mindennapi közlekedésben. Tevékenységeik során kiemelt feladatként kezeljük azokat az intézkedéseket, módszereket, melyek elősegítik, hogy a fiatalok ne váljanak balesetek áldozatává, másrészről hogy a közlekedési ismeretek kellő elsajátításával a felnövekvő generáció tudatosan tegyen egy kedvezőbb közlekedési morál kialakításáért.
A fiatalkorúak által okozott, illetve elszenvedett balesetek megelőzésének egyik hatékony módja a biztonságos közlekedésre nevelés. Ezen oktató, nevelő munka egyik területe a különféle – a közlekedés tárgykörét érintő – versenyek megrendezése.
Az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága idén 14. alkalommal rendezi meg a Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa országos döntőjét. A 14-18 év közötti diákok részvételével zajló felmenő rendszerű verseny legjobbjai – megyénként 3 fő – 2017. április 25-27. között Kaposváron megrendezésre kerülő országos fordulón méri össze elméleti (KRESZ, elsősegélynyújtás) és gyakorlati (ügyességi és szabályossági) közlekedési tudásukat kerékpár, moped, illetve személygépkocsi kategóriákban.
A verseny célja a KRESZ-t már jól ismerő diákok részére egy magasabb szintű megmérettetés lehetőségének megteremtése, balesetmentes közlekedésük elősegítése, továbbá szórakoztató és játékos programok keretében – a versenyzők életkori sajátosságaira is figyelemmel – olyan ismeretanyag átadása, mely hasznukra lehet a helyes közlekedési magatartás kialakításában.
A rendőrség erőfeszítéseinek eredményét mi sem bizonyítja jobban mint az, hogy megyénkben az elmúlt évekre visszatekintve a személyi sérüléses balesetek számában az érintett korosztály okozói részvétele csekély mértékű.