2017. 03. 22., szerda, 16:02
A város a Németh István Program keretében több mint 1,2 milliárd forintból korszerűsíti négy iparterületét, melyek közül elsőként a Raktár utca, a Raktár köz és az Iparos utca környéke újul meg a kor elvárásainak megfelelően. Az ott dolgozó vállalkozók örülnek, hogy európai körülmények között tudnak majd működni.
Több mint 1,2 milliárd forintból újulnak meg Kaposvár iparterületei a következő években, ebből az északnyugati iparterület útjaira és közműveire 348 millió forint jut. Rendbe teszik a közműveket, a járdákat, parkolókat, és az utak burkolatát is. Az ott dolgozó vállalkozók örülnek, hogy európai körülmények között tudnak majd működni.
– A Németh István Program keretében 171 milliárd forintot fordíthatunk az évszázad beruházásaira, arra, hogy a kaposváriak jobban éljenek, hogy mindenkinek legyen megélhetést nyújtó munkája. Ehhez olyan körülményeket kell biztosítanunk, az iparterületeinket olyan állapotba kell hoznunk, hogy az ott működő vállalkozások versenyképesek legyenek – mondta Szita Károly az északnyugati iparterület munkálatainak megkezdéséről szóló szerdai sajtótájékoztatón.
A polgármester hozzátette: a Raktár utcában és környékén kaposváriak ezrei dolgoznak és fordulnak meg minden nap. Számukra, illetve a gyárak, üzemek, vállalkozások számára a biztonságos és jó megközelíthetőség, a buszközlekedés kulcsfontosságú. A korszerűen kialakított iparterületek ugyanakkor vonzóvá teszik Kaposvárt a befektetők és üzleti partnerek számára is. Elvárás az új és a megújuló ipari parkok kapcsán is, hogy olyan körülményeket tapasztaljanak az odaérkezők, mintha a belvárosban járnának.
A most kezdődő beruházás során a Raktár utcában, a Raktár közben és az Iparos utcában rendbe teszik a víz-, szennyvízés csapadékvíz-elvezetést és a közvilágítást, valamint az utak, parkolók is megújulnak, beleértve a buszöblöket és járdákat. Mindez előreláthatólag 2018 januárjára teljesül. Az iparterületen dolgozó vállalkozók évek óta küzdöttek az infrastrukturális hátránnyal, ami most ezzel a felújítással megoldódik.
– Nagyon idejétmúlt körülmények között voltunk kénytelenek eddig működni – mondta lapunknak Gerhát Györgyi, a Mega-Papír 2004 Kft. ügyvezető igazgatója. – Kereskedelmi cég vagyunk, nekünk azért is nagyon fontos a felújítás, mert a vevőink is szívesebben jönnek akkor, ha a környezet megújul. Azt elmondhatom, hogy az itt lévő cégek, vállalkozások vezetői örülnek, hogy megújul a környék és végre európai körülmények között tudnak működni. Ez elengedhetetlen a fejlődésünkhöz.