Sokkal biztonságosabb Kaposvár, mint a korábbi években

2017. 02. 23., csütörtök, 11:04

Jelentősen csökkent a bűncselekmények száma Kaposváron, és a kiépített kamerarendszernek köszönhetően az ügyek felderítési mutatója is javult. Ezekről beszélt nekünk Dr. Heffer Attila rendőr alezredes, kapitányságvezető.

A megyei jogú városok közül a második legbiztonságosabb város Kaposvár. Így összegezte a tavalyi évet Heffer Attila városi rendőrkapitány. Az adatokból kiderült: 2010 óta folyamatosan csökken a városban a bűncselekmények száma, a nyomozás eredményessége pedig egyenletesen javul, jelenleg 63,3 százalék. Drasztikusan csökkent a közterületen elkövetett bűncselekmények száma is, amely elsősorban a kamerarendszernek köszönhető.

Tavaly 400 alkalommal keresték fel a rendőrök a kameraszobát, a felvételek jelentősen segítették a felderítést. A kameráknak köszönhetően kiszorultak a bűnözők Kaposvárról, pontosabban nem lett kevesebb a bűnöző, de elhagyták a megyeszékhelyet - mondta Heffer Attila.

A statisztikák szerint az olyan kiemelt bűncselekmények – testi sértés, kábítószer-kereskedelem, emberölés, cserbenhagyás –, amelyek a városlakók biztonsága miatt különösen fontosak, radikálisan csökkentek Kaposváron. A lopások száma 2010 óta 70 százalékkal, a gépkocsi-feltöréseké 84, a lakásbetöréseké pedig 64 százalékkal csökkent. Hat rablás volt tavaly Kaposváron, szemben a korábbi hússzal, ráadásul valamennyi elkövetőt elkapták.

A rongálások száma 42 százalékkal csökkent az elmúlt években, tavaly 30 darab volt. Több kábítószer-kereskedőt dugtak rács mögé 2016-ban a rendőrök, mint korábban, egyről hatra emelkedett az elkapott drogárusok száma.

Minden más terülten is nőtt azonban az eredményesség, így a vádemelések és bíróság elé állítások száma is jelentősen javult.

A közlekedési statisztikákból kiderült: 66 ezer szondát fújattak meg tavaly Somogyban a rendőrök, mely 885 alkalommal színeződött el.

Fontos feladat volt 2016-ban a határvédelem is: 17 ezer szolgálati órát töltöttek a somogyi rendőrök a magyar-szerb határon, a nyári időszak alatt a Balaton-partról is vezényeltek oda rendőröket, ez azonban sem a Balaton, sem a megyeszékhely biztonságát nem veszélyeztette - hangsúlyozta a városi rendőrkapitány.

Ezt igazolják az adatok is, mely szerint a 23 megyei jogú város közül a felderítések eredményessége alapján a 4. legjobb város Kaposvár, s ugyanezt a helyezést érte el a város az összes elkövetett bűncselekmény száma alapján is. Ez azt jelenti, hogy csupán három olyan megyeszékhely van Magyarországon, ahol kevesebb a bűncselekmény.

Az előterjesztés zárszavában Szita Károly polgármester hangsúlyozta: újabb kamerákat vásárol a város, remélve, hogy ezzel is hozzájárulnak ahhoz, hogy Kaposvár továbbra is az ország egyik legbiztonságosabb települése legyen.

A köztéri kamerarendszer kiépítéséről az alábbi tájékoztatást kaptuk a Műszaki és Pályázati Igazgatóságtól

A beruházás 2014 évi I. ütemében megvalósult a kamera képeinek elektronikus továbbításához szükséges teljes rendszer megtervezése, a gerinchálózati gyűrű (átjátszó pontok), a felvételek feldolgozásához, rögzítéséhez szükséges központi szerver, 46 darab fix és 14 darab dome (forgatható) kamera került telepítésre, valamint 16 darab már meglévő analóg kamerát kötöttünk az így már összesen 76 darab kamerát tartalmazó rendszerbe. Több helyszínen napelemek is elhelyezésre kerültek, ezzel a villamos energiaigény egy részét megújuló forrásból biztosítottuk. Ezen felül a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság tevékenységirányító központjában (TIK) kialakítottuk az 5 db keret nélküli TV-ből álló videofalat, biztosítottuk a hozzá tartozó informatikai infrastruktúrát, melynek segítségével lehetővé vált a kamerarendszer által közvetített képek rendőrség általi figyelése a nap 24 órájában. A teljes beruházási költség bruttó 89 millió Ft volt.

A II. ütem keretében 67 darab fix és 12 darab dome, összesen 79 darab új kamera került kihelyezésre. Az I. ütem sikerének kapcsán az időközben megnövekedett igényeknek megfelelően bővítettük a vezeték nélküli adatátviteli gerinchálózatot, illetve növeltük az átjátszó pontok kapacitását annak érdekében, hogy a rendőrség tevékenységirányító központjában (TIK) az összes élőkép egyidejű megfigyelése ezután is biztosított legyen. Ennek érdekében további 4 keret nélküli TV-vel bővítettük a videofalat, fejlesztettük az informatikai infrastruktúrát. Kiépítésre került a teljes rendszámfigyelő rendszer is (9 db kamera), így most már az összes utat, melyen keresztül Kaposvár elérhető, egy-egy kamera figyeli. A II. ütem bekerülési költsége bruttó 127 millió Ft volt.

A CNG töltőállomás kiépítése során további 4 darab fix kamera került telepítésre.

A kaposvári térfigyelő rendszerben így már 159 darab kamera üzemel, melyek élőképei egyidejűleg megfigyelhetőek a TIK-szobában, valamint az összes felvétel rögzítésre kerül a Városháza tornyában kialakított szerverszobában. Az I. és II. ütem teljes beruházási költsége bruttó 216 millió Ft volt.

Kaposvár város vezetősége a továbbiakban is tervezi a kamerarendszer bővítését és fejlesztését.