2017. 01. 03., kedd, 21:32
Több mint 1 milliárd 400 millió forint. Ennyi pénzt fizetett be iparűzési adóként az a 20 kaposvári cég, melynek képviselőit a Városházán fogadta kedden Szita Károly. A polgármester kihangsúlyozta: a legnagyobb feladat a munkanélküliség felszámolása és a szakemberhiány kezelése.
A Városháza közleménye |
Szita Károly polgármester kiemelte, hogy a TOP 20 cég nem csupán azzal emelkedik ki a város gazdasági életéből, hogy a helyi adóbevételek mintegy 34 százalékát ők fizetik be, hanem azzal is, hogy ezek a vállalkozások Kaposvár legnagyobb foglalkoztatói is, ezzel megélhetést biztosítva számos helyi családnak. A tavalyi évben nőtt a város adóbevétele, ebből összesen 1 milliárd 414 millió forintot fizetett be a TOP 20 kaposvári cég. Egy évvel ezelőtt az összesített iparűzési adóbevétel 2 milliárd 666 millió, míg 2016-ban 2 milliárd 832 forint volt. Ennek elemeiként többek között az ipari parkok fejlesztését és bővítését, a szakemberek Kaposvárra csábítását, a munkanélküliség kezelését és a fiatalok képzésének támogatását is megemlítette a polgármester. A város célja, hogy eléjük a teljes foglalkoztatottságot, ami azt jelenti, hogy mindenki, aki munkával akar pénzhez jutni Kaposváron, az el tudjon menni dolgozni – jegyezte meg Szita Károly, aki hozzátette, fontos az is, hogy a helyi vállalkozások találjanak megfelelő dolgozókat, hiszen a szakemberhiány már a megyeszékhelyen is okoz nehézségeket. |
Nagyadózók listája 2016-ban
- Fino-Food Kft.
- Kavíz Kft.
- Kaposvári Villamossági Gyár Kft.
- Tesco-Globál Zrt.
- Lakics Gépgyártó Kft.
- Sefag Zrt.
- Fusetech Kft.
- Dél-Dunántúli Közlekedési Központ Zrt.
- Magyar Cukor Zrt.
- Videoton Holding Zrt.
- Kometa '99 Zrt.
- Kapos-Coop Zrt.
- Corso Invest Kapvar Kft.
- OTP Bank Nyrt.
- Privát Hús Kft.
- Kapos Atlas Gépgyár Kft.
- Videoton-Elektro Plast Kft.
- E.ON Dél-Dunántúli Áramszolgáltató Zrt.
- Magyar Telekom Nyrt.
- Cargill Magyarország Zrt.