2016. 09. 15., csütörtök, 22:42
A kicsi korukban szétválasztott ikrek egy táborban találkoznak, ahol elhatározzák, hogy szerepet cserélnek. A kalandos, látványos, vidám, néhol szomorú játék főszerepeit kaposvári és környékbeli gyerekek játsszák. A színház gyermekbérletben is előadott előadásának bemutatója szeptember 15.
Szereposztásról és az előadásról bővebben itt olvashatnak.
„A színdaraboknak már az ókorban kedvelt motívuma volt az ikrek szerepeltetése. Shakespeare több művében szerepelnek ikertestvérek, akiket rendszeresen összetévesztenek, például a Vízkeresztben még a külön nemű ikerpár keveréséből is óriási bonyodalom fakad, de említhetjük a Két veronai nemest vagy az ókori Amphytrion történetet, ahol még a szolga ikerpárral is „meg van fejelve” a gazda- ikrek története. Ezt a 19. században Kleist is felhasználja.
Viszont az 1949-ben megjelent A két Lotti történet a maga nemében példátlan. Ugyanis nem az okozza a bonyodalmat, hogy az ikrek belekeverednek egy általuk nem értett és nem is kezelhető helyzetbe, hanem – éppen ellenkezőleg – az ikrek egy közös cél érdekében tudatosan megtévesztik környezetüket, felvállalva a cserét.”
(Kőváry Katalin, rendező)