2016. 05. 25., szerda, 12:00
Újabb tíz egyedülálló idős kaposvárinak segít azzal az önkormányzat, hogy 800 ezer forintos beruházással elérhetővé tette számukra is a jelzőrendszeres házi segítségnyújtást - jelentette be Szita Károly polgármester az egyik érintett otthonában szerda délelőtt.
A 2008 óta működő rendszerben immáron 136 készülék működik, melyeknek köszönhetően a bajba jutottak egyetlen gombnyomással segítségül hívhatják a Szocionet 24 órás ügyeletben lévő gondozóit.
Fejes Józsefné egyike azon igénylőknek, akik megkapták most a jelzőkészüléket. Az egyedülálló idős hölgy számára különösen fontos volt, hogy betegsége miatt szükség esetén egy gombnyomással segítséget kérhessen a Szocionet gondozóitól, akik a jelzést követő fél órán belül megérkeznek a helyszínre.
- A jelzőrendszeres házi segítségnyújtást 2008-ban vezettük be, s azóta 60 millió forintot fordítottunk a működtetésére, hogy biztonságban tudhassuk a kaposvári időseket. A most átadott 10 készülékkel már 136 rászorulónak tudunk segíteni, de újabb 15 jelzőre is igény van, így ezeket még a következő hónapokban beszerezzük - jelentette be Szita Károly.
Tavaly összesen 195 riasztás érkezett ezekről a készülékekről.