2015. 10. 28., szerda, 19:26
Az 1990. október 28-án megalakult közgyűlés 25. évfordulóját ünnepelte szerdán Kaposvár a Szivárvány Kultúrpalotában.
Az ünnepi közgyűlésen beszédet mondott a rendszerváltás után az első szabadon választott polgármester. Szabados Péter kiemelte: úttörői lehettek az önkormányzatiságnak, s összefoglalta az első négy év eredményeit.
Szita Károly, Kaposvár polgármestere az elmúlt két és fél évtizedről elmondta: - Talán nincs még egy olyan város hazánkban, amely annyit tett volna környezetéért, településéért, a benne élők boldogulásáért, mint mi. Amelyben a széthúzást megelőzi az összetartozás, amelyben az irigységet felülírja az együttérzés, amelyben ha valaki megbotlik, van, aki megtartsa, ha valaki elesik, van, aki felsegítse. Sikeres város a miénk akkor is, ha nap nap után meg kell küzdenünk a sikerért. Nekünk siker, ha egy gyermeket mosolyogni látunk, ha a szülők arcán ott a büszkeség, ha a nagypapák és nagymamák biztonságban érzik magukat és szeretteiket.
Kaposvár polgármestere szerint az önkormányzat a méltányosság, a közjó előmozdítására létrehozott intézmény. Legfőbb feladata, hogy elhárítsa a tehetségesek és a vállalkozó kedvűek kibontakozása elől a felmerülő akadályokat, és segítse a rászorulók, valamint a hátrányos helyzetűek érvényesülését és felzárkózását.
- Ha egy mondatban össze kellene foglalnom, akkor a jövő Kaposvárát olyannak szeretném látni, ahol az itt élők mindent elérhetnek, amit nyugat-európai társaik. Megélhetésben, szolgáltatásban éppúgy, mint a szórakozásban vagy a gyógyításban. Hiszen gondoljanak bele: az életünk nem csak arra jó, hogy leéljük. Sikert, lehetőséget, szabadságot, boldogságot kell álmodnunk és teremtenünk. Kétségünk nem lehet: Kaposvár a Teremtő által nekünk kiszabott idő után is lesz. De nem mindegy, hogy milyen város képét mutatja. És ez múlik most rajtunk - fogalmazott Szita Károly.
A közgyűlést ünnepi műsor zárta.