2015. 08. 24., hétfő, 14:02
Somogy megye kulturális, gasztronómiai értékeit mutatják be augusztus 28-án pénteken délután a Somogyi Értékek Napján. Ebből az alkalomból nyitják meg a Kaposvári Vigasságok terének kapuját is. Megnéztük, hogy milyen lett.
Pénteken adják át a Vigasságok terét Kaposváron a Vármegyeháza udvarán. A 495 millió forintos beruházás százszázalékos támogatással valósult meg.
Az új kaposvári turisztikai attrakció elsődleges célja, hogy a kaposvári programokat kiegészítve egész éven át helyet adjon a kulturális rendezvényeknek, ezzel is növelve Kaposvár turisztikai látogatottságát. Sárhegyi Judit, a Somogy Megyei Önkormányzat jegyzője elmondta: a felújított udvaron egy nagyszínpad várja a fellépő művészeket, akik zenés a prózai előadásokat egyaránt színpadra visznek.
A keleti szárnyban képző és iparművészeti kiállító terem nyílik, míg a pincében borkatakomba várja az érdeklődőket.
A rendezvényt a Somogyi Értékek Napjának részeként hagyományteremtő szándékkal indította el a Somogy Megyei Önkormányzat.
A rendezvény részletes programját itt megnézhetik: