Rendhagyó fizikaóra a hőközpontban

2015. 03. 09., hétfő, 18:22

Március 6. és 28. között idén is kinyitják a távhőközpont kapuit az érdeklődő diákok előtt, és az üzem bejárása után egy rendhagyó fizikaóra keretében megdöbbentő kísérleteket mutatnak be az érdeklődő diákoknak és pedagógusoknak.

A látogatás során a fiatalok működés közben is megismerhetik az üzemet, és azt is megtudják, hogy hogyan állítják elő a meleget, illetve hogyan juttatják el a lakásokba, az iskolába, vagy például a kórházba. A napi oktató-nevelő munkát színesítő programra előzetesen bejelentkezhetnek az osztályok.

A kaposvári vagyonkezelő zrt. több mint 6800 lakásban szolgáltatja a távfűtést és a meleg vizet. Másfél éve bővítette uniós támogatással a távhőszolgáltatást: 5 új intézményt, köztük a megyei kórházat is ellátja már. Ennek köszönhetően évente több mint 11,5 ezer GJ földgázt megtakarítanak, és 2 ezer tonnával kevesebb üvegházhatású gázt bocsátanak ki. Ma a távhőrendszerek bármilyen hőforrásból termelt hőt be tudnak fogadni, és el tudnak juttatni a végfelhasználókhoz, így érdemben járulnak hozzá a hazai megújuló-energiaforrás felhasználásának és az energiahatékonyságnak a fokozásához. Ennek eredményeként a távhő szektor jelentékeny szerepet tölt be a hazai környezet- és klímavédelemben.

A Távhőszolgáltatás Napja keretében országosan megvalósuló programok célja, hogy felhívják a lakosság figyelmét a fentiekben megfogalmazottakra, azaz a távhőellátás gazdasági, környezeti és társadalmi hasznaira. Ezen a napon az energiatakarékosság, a megújuló energiaforrások fokozott használata, a fenntartható fejlődés, a környezetvédelem és a környezettudatos életmód kerülnek a nyilvánosság fókuszába - tájékoztatott a Kaposvári Önkormányzati Vagyonkezelő és Szolgáltató Zrt.

További videóink. Ezeket látta már?