Vascsővel ölt a 18 éves viszi gyilkos

2014. 12. 04., csütörtök, 16:15

November 18-án az esti órákban viszi otthonánál holtan találtak egy idős hölgyet, aki bűncselekmény áldozata lett. A ma tartott sajtótájékoztatón elmondták, hogy a gyilkossággal vádolt 18 éves férfi beismerő vallomást tett, most előzetesben van.

Az elsődleges orvosszakértői vélemény alapján a 71 éves nyugdíjas, egyedül élő sértett bűncselekmény áldozata lett. A nyomozók azonnal megkezdték a helyszíni szemlét, adatgyűjtést, tanúkutatást az elkövető azonosítása, felkutatása és elfogása érdekében - mondta a csütörtöki sajtótájékoztatón dr. Szijártó István rendőr alezredes megyei főkapitány-helyettes (bűnügyi) és dr. Bebes Zoltán rendőr őrnagy a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának vezetője.

A beszerzett adatok alapján a nyomozók látókörébe került egy viszi lakos, a 18 éves Sz. Balázs, akit 2014. december 2-án elfogtak és előállítottak a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságra. Sz. Balázs többszöri hosszas kihallgatását követően beismerte tettét, őrizetbe vették és indítványozták előzetes letartóztatását, melyet a Kaposvári Járásbíróság 2014. december 4-én elrendelt.

November 18-án kedden délután újságpénz beszedés kapcsán az idős hölgy lakásába nem lehetett bemenni, a postaláda tele volt, és azt gondolták, hogy mozgásképtelenné vált, azért nem tudott kimenni a lakásból. Értesítették a fiát, aki a ház verandájának lépcsőjén holtan találta meg a nénit.

Az orvosszakértői vélemény alapján 10-13 nagyerejű hengeres tárgytól a fejre mért ütés okozta az idős hölgy halálát. A cselekmény brutális, kegyetlen, felmerült, hogy tudatmódosító szer hatása alatt állt a gyilkos, de ezt a későbbi vizsgálat során cáfolták.

Az elkövető régóta tervezte, hogy elköltözik a faluból, új munkahelyére történő elutazásához pénzre volt szüksége, ezért remélte, hogy a sértettnél készpénzt talál. A gyilkosság után el is utazott Sárvárra, ahol talált munkát. A rendőrök később december 2-án Zalaegerszegen fogták el a férfit, ahol a szállása volt.