2014. 10. 28., kedd, 16:43
Kedden ünnepélyes körülmények között átadták az INDIT Közalapítvány addiktológiai intézményét. Az épületet a kaposvári önkormányzat kedvezményesen bocsátotta a szervezet rendelkezésére. A központban elsősorban alkoholbetegek ellátását végzik.
Várszegi Csilla intézményvezető az átadáson elmondta: a létesítményhez pályázati úton jutott a szervezetük, elsősorban alkoholbetegek ellátását végzik a falai közt, járóbeteg-ellátás formájában.
- Magyarországon igen nagy probléma az alkoholbetegség, tapasztalatunk szerint az alkoholfüggők nem jutnak mindig megfelelő, komplex ellátáshoz, ezt próbáljuk enyhíteni ily módon – fogalmazott kérdésünkre. Mint mondta: Somogyban is több ezren szenvedhetnek a betegségben. Az intézményben szakemberek végeznek állapotfelmérést, és orvosi segítséget is nyújtanak számukra, emellett pszichológusok a családdal is beszélnek, hogy könnyebben feldolgozhassák ezt a helyzetet. A terveik közt szerepelnek csoportos foglalkozások is a rászorulóknak. A központ a Pécsi utca 32. szám alatt várja az alkoholbetegségben szenvedőket.
- Egy város számára az egyik legfontosabb, hogy a polgárai egészségesek legyenek – fogalmazott Oláh Lajosné önkormányzati képviselő. Mint mondta, az iskolák pedagógiai programjának része a drogprevenció, 12 koordinátor segíti a munkát a megyeszékhelyen.
Az önkormányzat emellett az egészséges életmód jegyében kiemelten támogatja a sportot is.Az önkormányzat gondol a szenvedélybetegekre is, két éve kötött megállapodást az INDIT Közalapítvánnyal, ennek keretében kedvezményesen bocsátotta a közalapítvány számára a Pécsi utcai épületet.
Szemelyácz János, a közalapítvány kuratóriumi elnöke elmondta: a kaposváriak együttgondolkodnak majd a pécsi testvérintézménnyel is.