2014. 07. 14., hétfő, 14:25
Vasárnap délután a lezúduló eső felbontotta az aszfaltot a vasútállomás előtti szakaszon. Jelenleg felmérik a károkat, valamint ahol lehetséges ott megkezdték a helyreállítást. A munkálatok várhatóan két hétig tartanak.
Ahogy azt korábban közöltük, a Dózsa György utcából nem lehetett balra rákanyarodni a Budai Nagy Antal utcára, azonban ma délután már megnyitották ezt a sávot is.
A vasútállomás előtti útszakasz, valamint a Baross Gábor utca burkolatát, illetve az alattuk lévő szennyvíz- és csapadékvíz-elvezetési rendszer átfogó felújítását a 35 milliárd forintos Kaposvári Közlekedési Központ kivitelezésének részeként, Európai uniós támogatásból, mintegy félmilliárd forintból hajtjuk végre jövőre.
Vasárnap a város ezen, legalacsonyabban fekvő részére 15 perc alatt özönvízszerű eső hullott, amit nem tudott elvezetni a csatornarendszer. Mivel természeti katasztrófa történt, Kaposvár vis-maior igényt nyújt be a belügyminisztériumhoz, vagyis a helyreállításhoz állami támogatást kér a város. A kár felmérését megkezdtük.
Ezzel párhuzamosan a 30 méter hosszban jelentkező úthiba javítása is zajlik már. A munkálatok várhatóan két hétig tartanak majd. A javítás idején forgalomkorlátozásra van szükség, ezért arra kérjük a közlekedőket, hogy körültekintően hajtsanak az érintett szakaszon.
A helyszínen teljes útfelújítás több mint két évtizede történt utoljára - tájékoztatta lapunkat a Városháza.