évad előtt 12 bemutatóval készül a Csiky

2014. 03. 27., csütörtök, 16:03

12 bemutatóval készül az új évadra a Csiky Gergely Színház – jelentette be Rátóti Zoltán direktor csütörtökön sajtótájékoztatón. A közönség többek közt tragédiát, operettet és mesejátékot is láthat. A teátrum egy kezdeményezéssel is készült.

Különleges látvány fogadta a Csiky Gergely Színház sajtótájékoztatójára érkezőket: a teátrum előtti platánfára egy-egy kis hintát szereltek, ezek aljára pedig a következő évadban tervezett darabok címeit írták. A nagyszínpadi, a stúdió, valamint a gyermek- és ifjúsági előadásokat szimbolizáló hintákat különböző színekkel jelölték meg.

Rátóti Zoltán igazgató elmondta: a közönség vígjátékot, tragédiát, operettet és musicalt is láthat, a fiatalok pedig gyermek-és ifjúsági előadásokat tekinthetnek meg. 

A direktor arról is beszélt: a jövőben minden évad meghirdetésekor egy-egy fát ültetnek el a város különböző pontjain, jelképezve ezzel azt, hogy gondolnak a jövőre. Elsőként egy páfrányfenyőt ültettek el, mely – az igazgató szavai szerint – az egyik leghosszabb életű és legellenállóbb fajta. 

A színház műsorterve a 2014/2015-ös évadra:

Nagyszínpad

Heinrich von Kleist: Az eltört korsó (vígjáték)
Rendező: Valló Péter
Főbb szerepekben: Kelemen József, Sarkadi Kiss János, Takács Katalin, Nyári Oszkár 

Bornemisza Péter: Magyar Elektra (tragédia)
Rendező: Horváth Csaba
Főbb szerepekben: Takács Katalin, Mészáros Sára, Szula László, Nagy Norbert m.v.

Ábrahám Pál: Bál a Savoyban (operett)
Rendező: Bozsik Yvette
Főbb szerepekben: Hüse Csaba, Nyári Szilvia, Czene Zsófia, Sarkadi Kiss János, Varga Zsuzsanna 

Tracy Letts: Augusztus Oklahomában (fekete komédia)
Rendező: Guelmino Sándor
Főbb szerepekben: Mészáros Sára, Kovács Zsolt, Nyári Szilvia, Spindler Béla

Stendhal – Müller Péter Sziámi – Tolcsvay László: Vörös és fekete (regényes musical)
Rendező: Funtek Frigyes

Bérleten kívül a színpadon:

Bohumil Hrabal: Szigorúan ellenőrzött vonatok (tragikomédia)
Rendező: Bérczes László Főbb szerepekben: Kelemen József, Hunyadkürti György, Csonka Ibolya

Gyerek és ifjúsági előadások:

Móricz – Kocsák – Miklós: Légy jó mindhalálig (musical)
Rendező: Pesty-Nagy Katalin 
Főbb szerepekben: Puskás Péter m.v., Gyuricza István, Czene Zsófia, Tóth Eleonóra 

Fésűs Éva: Ajnácska (mesejáték)
Rendező: Tóth Géza
Főbb szerepekben: Fándly Csaba, Mohácsi Norbert, Czene Zsófia, Érsek-Obádovics Mercédesz, Horváth Zita

Stúdió:

S. Ö. R. – Shakespeare Összes Rövidítve (komédia)
Rendező: Zakariás Zalán
Játsszák: Fándly Csaba, Váncsa Gábor, Marofka Mátyás m.v.

Gareth Armstrong: Shylock (monodráma)
Rendező: Kővári Katalin
Játssza: Hunyadkürti György

William Nicholson: Árnyország (dráma) – a budapesti Nemzeti Színházzal közös produkció
Rendező: Dér András
Főbb szerepekben: Rátóti Zoltán, Tóth Auguszta m.v., Hunyadkürti György

Kerékgyártó István: Rükverc (kaposvári történet)
Rendező: Lendvai Zoltán
Főbb szerepekben: Hüse Csaba, Kelemen József, Varga Zsuzsanna 

További videóink. Ezeket látta már?