Bemutatkoztak a somogyi tehetségek

2014. 03. 26., szerda, 10:06

A megyei tehetség gálát idén negyedik alkalommal szervezte meg a Kaposvár-Somogy Megyei Tehetségsegítő Tanács és kedden az Együd Árpád Kulturális Központban tartották. A gálán az előselejtezők után kiválasztott legjobb 28 műsorszámot mutatták be.

Hagyományosan március 25-én a nemzeti tehetségnapon, Bartók Béla születésnapján tartják a megyei tehetség gálát. Az előselejtezők során összesen 183 diák mérettette meg magát a szakemberekből álló zsűriknél, ötvenöten jelentkeztek a klasszikus zene területéről, a könnyűzenei kategóriában öt együttes állt színpadra, szóló ének műfajban 28-an, táncos produkciókkal pedig 25-en neveztek, vers- és prózamondásban 17-en mutatták be tudásukat. A döntőbe valamennyi kategória első három helyezettje jutott.

További videóink. Ezeket látta már?