melós ügyek Czomba Sándor: Kaposvár pozitív példa a foglalkoztatásban

2014. 03. 12., szerda, 15:30

Foglalkoztatás terén az egyik legfontosabb feladat, hogy kereslet és kínálat egymásra találhasson – fogalmazott a szerdai kaposvári gazdasági fórumon Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár.

Gazdasági szakemberek, cégvezetők, iskolavezetők vettek részt a Kaposvár és térsége gazdasági-foglalkoztatási helyzetének témakörében rendezett nyílt fórumon. A rendezvény középpontjában a szakképzés, a képzési rendszer átalakítása állt.  

Gelencsér Attila, Kaposvár és környéke országgyűlési képviselője, a megyei önkormányzat elnöke kiemelte: több mint hatezerrel dolgoznak többen a megyében, mint egy éve. A fórum vendégeit Szita Károly is köszöntötte. Kaposvár polgármestere kitért rá: a megyeszékhelyen csaknem 1800-al többen dolgoznak, mint egy éve, ez pedig nagyban köszönhető a helyi vállalkozóknak is. A városvezető beszélt a munkahelyteremtési programról is, ennek kialakításában kikérte a helyi vállalkozók véleményét is.

- Kaposváron az elmúlt évben jelentősen nőtt a foglalkoztatottak száma, ennek egy része a közfoglalkoztatásból, másik hányada a versenyszférából tevődik össze, ezért szeretnék gratulálni a kaposváriaknak, azoknak a vállalkozásoknak, amelyek képesek fejleszteni – mondta lapunknak Czomba Sándor. 

Az államtitkár előadásában néhány tennivalóra is felhívta a figyelmet. Prezentációjából kiderült, manapság túl kevés 18-24, illetve 60-64 év közötti ember dolgozik Magyarországon az uniós átlaghoz képest, emellett az alapfokú végzettségűek mindössze 26,5 százalékának van munkája, szemben a 44 százalékos uniós átlaggal. Czomba Sándor szerint a közmunkaprogram és a megfelelő felnőttképzés jelenthet megoldást. – Át kell alakítani a képzési rendszert, hogy a kereslet és a kínálat legalább köszönőviszonyban legyen, ez ügyben az utóbbi években már történtek lépések – fogalmazott. Az államtitkár ezek közül a duális szakképzés kialakítását említette (már az iskolai oktatás időszakában bekapcsolódhassanak a fiatalok a vállalkozásoknál a gyakorlati képzésbe akár tanműhelyekben, akár éles körülmények között). Tanulószerződések keretében akár havi 50 ezer forint ösztöndíjat is kaphatnak a jó tanulók, míg a vállalkozások közel egymillió forint normatív támogatáshoz juthatnak a hiányszakmákban foglalkoztatottak után.