bővítenek 200 emberrel több dolgozhat jövőre a Videoton Elektro-Plastnál

2013. 11. 20., szerda, 15:17

A Videotonnak is nagy szerepe van abban, hogy idén csaknem 800-zal többen dolgoznak Kaposváron, mint tavaly – ezt Szita Károly polgármester jelentette ki, miután tárgyalt a cég vezetőivel. A kaposvári tagvállalat jövőre létszámbővítést is tervez.

- Nagy bajban lennénk, ha a Videoton nem lenne jelen Kaposváron – fogalmazott Szita Károly. Kaposvár polgármestere kiemelte: a cégnek is köszönhető, hogy ma 748 emberrel többen dolgoznak a városban, mint egy évvel ezelőtt. Hozzátette: a Videoton Elektroplast határozott jövőképpel bír, termékeivel pedig nem csak a várost, hanem az egész iparágat gazdagítja. 

Szita Károly arról is beszélt: a 2014-2020-as ciklus uniós támogatásainak minimum 60 százalékát gazdaságfejlesztésre kívánja fordítani a kormány. A megyei jogú városok pedig jelentős forrásokban részesülhetnek a gazdaság felpörgetésére, mindebből pedig a helyi cégeknek is juthat.

Az elektronikai cég Kaposvár egyik legnagyobb foglalkoztatója, mintegy 1100 embernek ad munkát. Mint Sinkó Ottó, a Videoton Holding Zrt. vezérigazgatója kiemelte, a Videoton és tagvállalata, a Videoton Elektro-Plast eredményei dinamikusan növekednek idén, minden fejlesztést megvalósít, amit eltervezett. Kaposváron is több kecsegtető lehetőség kínálkozik, több új üzleti partnerre is lelt a cég – tudtuk meg. Sinkó Ottó hangsúlyozta: a somogyi megyeszékhelyen hozzáértő, a munkáját magas szinten végző műszaki csapat tevékenykedik. A tervek szerint jövőre 2000 négyzetméterrel bővíti alapterületét és ha piaci tevékenysége kedvezően alakul, jövőre akár 200-zal is több embernek adhat munkát.