2013. 10. 22., kedd, 14:32
Szerkezetkész a Kaposi Mór Oktató Kórház II/A épülete. A keddi bokrétaünnepségen Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter bejelentette: az intézmény összesen 17 milliárd forintból újulhat meg. A déli tömb helyén park és parkolók épülnek majd.
A kivitelezési munkálatok május végén kezdődtek, várhatóan a jövő év márciusára készül el véglegesen az épület. 5000 négyzetméteren bontottak, 15 ezer köbméter földet szállítottak el, 9 ezer köbméter betont építettek be. Az új részben kap helyet az ideggyógyászat, a fertőző osztály, a pathológia és egy új konyha is.
- Ha elkészül, a kaposvári lesz az első olyan kórház, amely a Pólusprogram keretében az elsőtől az utolsó ütemig megvalósulhat. A jövő év tavaszára 10,5 ezer négyzetméterrel bővülhet az intézmény – fogalmazott az ünnepségen Németh Lászlóné. A nemzeti fejlesztési miniszter hozzátette: a beruházásért cserébe a kormány elvárásokat is támaszt: rövidebb várólistát és bővülő kapacitást. A tárcavezető azt is bejelentette: a kormánynak köszönhetően rendelkezésre áll az a plusz 2,5 milliárd forint, melynek köszönhetően a kórház teljes rekonstrukciója megvalósulhat.
Gelencsér Attila parlamenti képviselő, a megyei önkormányzat elnöke úgy fogalmazott: nem mindegy, hogy gyermekeink hol születnek, szüleink, nagyszüleink hol gyógyulnak, hamarosan a régió legmodernebb kórházában tehetik ezt. Hozzátette: Somogy a területfejlesztési források lehívásánál a megyék rangsorában a mezőny első felében foglal helyet, a 2007-13 közötti uniós ciklusban fejenként 668 ezer forint jutott minden somogyi állampolgárra, a cél, hogy a 2014-20-as időszakban ez elérje a fejenkénti egymillió forintot.
A beruházás megvalósulásáért köszönetet mondott Szita Károly is. A polgármester elmondta: a Déli tömb kiürítésével a Bajcsy-Zsilinszky utca déli oldalát átadják a forgalomnak. A tömb területe állami tulajdonban van, erre a város változtatási tilalmat rendelt el. Az államtól elkérik a tulajdonjogot, és parkolókat valamint egy parkot is építenek a területen.
Moizs Mariann főigazgatótól megtudtuk: a kórház összesen 17 milliárd forintból újulhat meg: az eredeti 12,4 milliárd forinthoz hozzájön a már említett 2,5 milliárd forint állami támogatás. 850 millióból az egyetem onkoradiológiai eszközparkját fejlesztik, 1,5 milliárd forintot pedig a műtéti tömbre, valamint a marcali kórház fejlesztésére fordítanak.